(Az újra szárnyra-kapó hír...) megint aktuális?

A legendát nem lehet eltemetni. A legenda megszületik, él halhatatlanul, fényesedik, hiába az idő próbálkozásai.

Miért jutnak eszembe ezek a gondolatok „Szeptember végén”? Az újra szárnyra-kapó hír, valahol Oroszországban élt tovább, tovább, ahogy tudjuk, tovább, ahogy titkon mindig is annyian szerettük volna. De igazán szerettük volna? Legendánk a Lánglelkű táltoscsikóról elbírja-e a nagy idők túlélését? Akarjuk-e tudni igazán, hogy évekkel elsiratása után valahol, mindenéből kiraboltan még felnézhetett a közös égre, figyelte sóváran a tűnő Nap útját? Gyerekkoromban számolgattam, hány éves lenne, ha élne? Ma már nem számolok. Tudom, mindegy hol temették a földbe, Ő itt lett halhatatlan, ezek között a folyók, hegyek között, ajkáról a mi szavaink sóhajával, kiáltásával. Élt-e még Oroszországban? Lehetetlen! Lehetetlen, még ha anyagi valójában tényleg létezhetett is, már nem Ő volt. A legenda nem blicceli át a vihart, nem búvik meg a történelem szélárnyékában, a legendát nem lehet evakuálni! Megszületett. Nélküle ma, már nem lehet lenni magyarnak, nem lehet szólni ezen a gyönyörű nyelven, hogy meg ne idéznénk naponta, miként nem lehet március, szeptember, szabadság, szerelem se halál nélküle többé.

Olvasom a hírt: valahol Oroszországban egy fejfa, egy sír, s ez éppen elég ahhoz, hogy megszaporodjanak a szívverések. De mi változna, ha tudnánk, mi változna, ha igaz lenne? Kell-e a bizonyosság?

Szeptember elmúlóban… „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. /Még zöldell a nyárfa az ablak előtt...” Kell-e a bizonyosság ilyen élő jelenlét mellett, kell-e kihantolni a régi csontokat, leásni a legenda születéséig? Mennyivel adna többet az igazolás: valahol élt Oroszországban…

Kövezzenek meg: én szívemből remélem, igaztalan a hír. Neki itt kellett feláldoztatnia értünk. Neki, a Szabadság Messiásának meg kellett adasson pihenni ez a föld! Nem tagadhatta ki ez a kicsi ország, ez a kokárdás-bakatemető legendás fiát.

Szabadság Istene add, hogy így legyen!

NYUGODJ BÉKÉBEN, PETŐFI SÁNDOR, TE ÖRÖKÉLETŰ!