Mint én
a múlt évezred utolsó századának közepén
– idézem a fakult képeket –
földszinti lakásunkba
vasárnap délután valaki becsöngetett
az ajtó előtt ketten álltak
egy nő
s mint én egy akkorka lánygyerek
ki anyja szoknyája mögé bújt rejtezett
szegénységről alig-alig tudtam
éhezésekre nem emlékszem
kenyeret kért az asszony
már ebéd után voltunk
anyám asztalhoz hívta a váratlan vendégeket
kevés maradt – mondta – még meleg
ült anya a lánya
elfogyott a kis leves
másra nem emlékszem
kísért az örök fénytelenség a lány szemében
s a szívembe égő szégyen
hogy túl lehetet
hogy azt is túl kellett élnem
a múlt évezred utolsó századának közepén
– idézem a fakult képeket –
földszinti lakásunkba
vasárnap délután valaki becsöngetett
az ajtó előtt ketten álltak
egy nő
s mint én egy akkorka lánygyerek
ki anyja szoknyája mögé bújt rejtezett
szegénységről alig-alig tudtam
éhezésekre nem emlékszem
kenyeret kért az asszony
már ebéd után voltunk
anyám asztalhoz hívta a váratlan vendégeket
kevés maradt – mondta – még meleg
ült anya a lánya
elfogyott a kis leves
másra nem emlékszem
kísért az örök fénytelenség a lány szemében
s a szívembe égő szégyen
hogy túl lehetet
hogy azt is túl kellett élnem
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.