Vérző begóniák a kertben.
Most kellene, Megváltó szülessen.
Semmibe merednek, várják
gyászt havazóan a nyárfák.
Jövőtlen nyarunk délibáboz.
Nem megy el Isten Máriához.
Valami kísértetarcú bába,
ezt a Jézust is elcsinálta.
Vérző begóniák a kertben.
Most kellene, Megváltó szülessen.
Semmibe merednek, várják
gyászt havazóan a nyárfák.
Jövőtlen nyarunk délibáboz.
Nem megy el Isten Máriához.
Valami kísértetarcú bába,
ezt a Jézust is elcsinálta.
vadszőlőfüggöny
égre kívánkozó platán
rubin a poharakban
kóborló talán
május akácviharban
kövek közt vibráló tavasz
átok-e áldás-e rajtam
régi hit vagy majdnem az
ki kerül keresztre
kinek kezében a lándzsa
nem felel az este
de jó a válasz hiánya
mint szent pál az oláhokat
sok régi május itt hagyott
hiába álmodom őket
eltűnnek mind a kiscsajok
jól tudom sosem növök fel
orgonás esték ha jönnek
csöpp meleg kezeket érzek
fölékszerezik a csöndet
istenem de szépek vagytok
harisnyásan tarka blúzban
nincs mi tőlem elvehetne
vén gyerek hetven se múltam
szemhunyás és jöttök újra
tavaszremény gerleszárnyon
röpülésünk újrafestem
nélkületek nincs világom
ide kerülhetne egy női név
a szent márk tér a trevi kút
egy mediterrán május este
mindenholvirágzás
jó lenne de valamiért
nem illik ebbe a versbe
a május igaz de ki ért
miért nem jön össze ez se
ideírhatnám a nevedet
lehetne fiktív
végül is kit érdekel
egy részeg álom
kit hív
túl vagyok
valamin innen
múlnak dúlt napok
múlik minden
akácok nyílnak
gesztenyék
a májuson túl
semmi sincsen
lehetett volna bárki
lehetett volna szerelem
de nem tudtam jól kitalálni
hol a helyem amikor lettél
azon a májusba forduló estén
kicsillagozták
nincs kegyelem
jaj messziről
megyek tehozzád
eretnek fiad
hogy kimájusoznád
megyek kövek
és fű között
vadszederruhába
öltözök
megyek járatlan
utakon
mindig feléd
feléd vakon
szememen fényes fillér
csak az ég
minden perc
újabb szakadék
járok gyerekként
álmodozva
tavaszt a fázó
jázminokra
megyek ködbe fúl
mind a reggel
megyek halkuló
énekekkel
rabszolga lábam
visz csak egyre
hogy megtaláljalak
te egy Te
mert nincs harag
mert béke sincs
tekints rám Istenem
tekints
az út
hol nagy rögök hevernek
szikkadt meder
hajói szekerek partjai fák
nincs innen nincs odaát
a csend lopva érkezik
csak menj tovább
vélt zörgéseket figyelve
míg tarkódra ül az egyedüllét
szekerek lassan ködbe vesznek
szűkül az ár nélküli meder
összeborulnak a fák
Röpül a Szabadság, hussan.
Alszik a tenger árja? Kuss van.
(in memoriam Franyó)
hát dolgozunk vagy nem bögmeg
jó ez a piroska kisasszony még egy rundot
szomorkodunk
tetszik tudni mi vagyunk a munkásosztály
tizenegyedike van
jár ez a kis kikapcsolódás
drusza
te meg otthon szenvedj az irodalommal
írj verseket vagy mit is mondtál
kisasszony még egy rundot
nem vagyunk mi jambusok
bassza meg a hálaisten
megérdemeljük vagy nem
jó ez a piroska
igyunk arra hogy druszák vagyunk
tudod ki a fasz törődik velünk
mi vagyunk a munkásosztály
tudod mik vagyunk mi bögmeg
még egy piroskát kisasszony
ünnepelünk
ne a kezünket körmünket nézze
tele vagyunk lóvéval
az asszony vár hogy hazamegyünk
így van ez fizetésnapon
hát ennyi jár
rohadjon meg a kalapács a műhelyben
a parasztok meg tudod micsináljanak a sarlójukkal
még egy rundot kisasszony
jó ez a piroska
ma ünnepel a munkásosztály
megint tavasz jön
megint tavasz
ibolyaszép
kankalingyönyörű
vissszapörögnek az évtizedek
és kisfiú vagyok
újra kamasz
szerelmes a simogató márciustól
hiába tudom
semmi sem igaz
kigombolt ingembe bújó szél se
és mégis
megbolondulok érte
a rigóénekért
gerleszóért
a mandulafa
rózsaszín-fehér díszben
olyan egyszerű tiszta
szinte azt hiszem van isten
bár kókler módon csinálja
minden tavasz ugyanaz
semmi dráma
nézed ahogy jön
lányhaja leng
elfelejtesz káromkodni
mert mégis csak
ő a drága
Birtalan Mózes és Czifra Eszter gyermeke Sándor, az Apánk
tíz éves korom körül
sokszor engem küldött anyu a kocsmába apuért
a Wágner vendéglőt
a Hiki fodrászata mellett akkorra bezárták
odalett a Müller pékség
Papp vegyeskereskedés
a Boross biliárdterem
Margit néni trafikját még kímélték
közért lett Kovácsék fűszer és gyarmatáru boltja
a tejcsarnok előtt
nagy alumínium kannák álltak reggelente sorba
Wágnerék mellett volt a kis textilüzem
falépcsőn kellett felmenni
szövőszékek zakatoltak
ott dolgozott ezerkilencszázötvenig Annus
előtte a törökőri református imaház
Szemenyei tiszteletes úr bibliaóráin
voltam párszor ötvenhat után
szép lányai közül csak Betty jut eszembe
kirándultam is velük
de nem tudtam összebarátkozni Istennel
ha nem találtam aput a Kerepesin
mentem a Ciprus sarokra
lehetett bármilyen részeg
sose veszekedett velem
mindjárt megyünk mondta
mikor húztam a karját
anyu vár
vett málnát nekem
a legkisebb mutatott a cimboráknak a legkisebb
és megsimogatta a fejem
a Ciprus utca Hungária körút sarkán volt a kocsma
messze a Százin a Beszkárt kőkerítése mellett
a Vörös Lobogó pályánál ahová bemásztunk nézni
hogy hengerli simítja a salakos futópályát
szamaras-kordélyával a pályamester
a kocsmának fekete olajozott fapadlója volt
nagy kályhában égett a tűz
érzem ma is
a söntéspultból áradó szagot
nem tudtam mi történhetett
az ajtónál toporogtak az emberek
a rácsba kapaszkodva benéztem az ablakon
lábánál emelve a kocsmaasztalt
láttam apámat
befurakodtam
menjünk vár anyu mondtam
tisztult apu szeme
letette az asztalt
igyál egy málnát gyere
a cimborák visszaültek
mintha nem történt volna semmi se
rohadt az élet Sándor
beledöglesz ha nem törődsz bele
kocsmakép ezerkilencszázötvenötből
az én erős apámról
négy éve temettük Annust
s tavaly húsvéttól nem volt Sanyi se
kiről az én szívemben lelkemben az a kép alakult
hogy nem vagy
akihez esténként nem tudok fordulni megértést keresve
kinek sose tudtam bevallani bűneimet
mert hamisnak éreztem másra lőcsölni a szart
mert naponta szembesülök azzal
nem másokban kell keresnem a hibát bűneimért
akinek nem tudom miért adatott meg
hogy lassan mindenkit lekörözve
rangidőse legyek egy egyszervolt szerelmes családnak
én akit csecsemőként jobb lett volna veszve látni
úgy beleragadtam ebbe a nemtudommineknevezzembe
hogy szégyenkezve nézek a múltra
voltjaimra lehetjeimre
kikre úgy épült a sok évtized
mint árulóra a titkon nyitott rács
mert érdemekre gondolok büntetésre és rád
akit akár akarok akár nem meg kell szólítanom
pedig nincs szomorúbb
várni a felmentő megbocsátó biccentést a keresztről
de ne haragudj
rohadtul nem hiszek az elrendeltetésben
az eredendő bűnben
ide születtem
ezek között a folyók hegyek istenek között kell lennem
hiába akarnék szökni
bevésődtek a képek
mosolytalan szomorú arcod
amin egyetlen lélekmelegítő rezzenést se láttam
szerinted hogy gondoljak a megváltásra
hogy higgyem bármit is képes lennél tenni értem
ha a vagyommal se tudsz mit kezdeni
hogy jöhetsz utánam mikor szétszórattatok a szélben
a világ egy tepertős pogácsa
paradicsomleves minek a realitása
pillanatnyilag
megkérdőjelezhetetlen
helyezd el egy egyenesen az estét
menj jobbra balra akárhány-ezer évet
egyértelmű a lényeg
nem kaphat oda a rántás
a pogácsa meg nem éghet
Jópofák a limerickek,
Noha kicsit kimerítnek.
Agyament egy versforma.
A költő csak betolja
Végsőként a harmadrímet.
x
Költő Verbőczy Antalnak,
Verselés adott alkalmat
Csenni gyújtót, töltőtollt.
Mondottam, mert költő volt.
Ez ad e versnek tartalmat.
x
Ahogy mentem Óbarokba,
Hajam fogtam lófarokba.
Sok a kanca, mén alig van.
Elleszek majd én a likban,
Csak megfogom jól marokra.
x
Mint ballagott Toscanába,
Reccsent egyet Oszkár lába.
No, asziszem eltörött,
S szidta bíz’ az ördögöt,
Hogy az anyját toszná szájba.
x
Amúgy, Oszkár: Finn gazember,
De van úgy, hogy fing az ember,
S azt mondja, a lába volt,
Mivel éppen megbotolt.
Mert hát Oszkár: igaz ember.
x
Miként tudjuk: fönti Oszkár
Finn volt, nem pedig orosz cár.
Bojár se és muzsik se.
Egyszerű kis Finnecske.
Csak az apja volt egy rozmár.
x
Nem mondom, hogy Bergmann Ingrid,
Színésznő lett volna mindig.
Kiderült volna mingyár,
Ha nem szól közbe Ingmár.
Nem csípem az ilyen svindlit.
x
Jászalsószentgyörgyön, hajdan
Fehérmolnár János, s majdan
- A Zavgyvában kezdte el
az úszást, mert úszni kell! -
- lett Jonny Weismüller Tarzan.
x
Élt egy férfi Szecsuánban.
A marháját lekutyáztam.
Vookot vágott hozzám legott.
Nem is maradhattam meg ott.
Féltem, megsüt Szecsuánban.
hogy kinek mit jelent
az újév hajnalán sparheltre tett fazék
nem tudom
nekem a konyha gőzmelegében anyut
ahogy ilona nénivel nevetnek
a maradék székelykáposztán
mint változik át korhelylevessé
apuék bent góbé nótákat énekelnek
s isszák a hígború fröccsöt
persze buta kérdés kinek mit jelent
nekem a még felhőtlen gyerekkort
hótakarta kerteket
mikor még minden tiszta jó
sütemény- ételillat családmeleg
vidámság
izzó kályhacső
és megint egy boldog új év
hó ropog
fényesre bokszolt bakancsban
csúszkálunk a papp-domb jegén
és minden szikra-ragyogás
és minden költemény
mit jelent egy ételillat
egy semmiből jövő
februárban
a múltkor savanyított káposztát csináltam
s bár lassan fogyóban
maradt még
eszembe jutottak a szilveszter esték
eszembe minden
a melegség
hogy semmi sincsen
hagymát vágtam
feltettem a maradék káposztát
marék rizsával
darabka kolbászt szeletre
csak visszajön kicsit az az este
ennyi kellett
megkívánnom
kimegyek a fokhagyma összezúzva
a levest berántom
egyedül vagyok de nincsen semmi baj
egy kis káposzta egy régi illat
és megint anyuval
fejemben halkan szólnak a nóták
kinek mit jelent
nekem ez a valóság
Nem süt nap, nem dörög ég.
Fánkok sülnek, csörögék.
Jó illatuk szétárad,
fölvesszük a maszkákat.
Űzzük, fut a február.
Hej, március, jössz-e már?
Nyíljanak a kabátok!
Virágot hozz, virágot!
Január, február...
Mondja apa: jön a nyár.
Szétnéztem a februárban,
de nem láttam, hogy már nyár van.
Fáznak a fák, bokrok fáznak,
nyoma sincsen napsugárnak.
Ködöt rejt a kertek alja.
Hó, zúzmara betakarja.
Ne búslakodj, kicsi lány,
mondja apa, jön a nyár.
Ezer rügy vár minden ágon,
túl a fázós februáron.
Tavasz készül, virradatra
ezüst fényt szór szét a barka.
Virág, bokor újra éled,
nagykabátod lecseréled.
Január, február...
Anyu, apu! Itt a nyár!
ma havat álmodok fagyot
csillagtalan jégszikrásat
kegyetlen telet álmodok
hol senkik se várnak
ne maradj itt nálam
rejtsen éj sötétje
denevérszárnyú kabátban
sodródok az égre
nem akarok tőled tavaszt
halálkönnyező-jégcsap
körmeid tükrében nézd magad
száz év egy óra hét nap
amikor két valamit egymás mellé teszel
és tudod attól továbbra sem egy
mondhatod
nem törődsz a matematikával
két alma az asztalon kettő
nem néha
mindig
míg az egyiket valaki felzabálja
vagy egyik a másikát
kis képzavarral
egyszerűen elfogy úgy evidens
vagy legyinthetsz
menjen mindenki a picsába
ha te akarod a kettő neked egy
nem számít az almák véleménye
nézel az égre
a magad világában játszol istent
persze maradhatsz a realitásnál
a kettő nem egy darab
valaki jön
és beléd harap
borul az elmélet
mi marad
egy csutka talán kettő
az = jel is csak kitalált
kis hülye párhuzamos
mindkét egyenes tudja
örökké egymás mellet
reményt hazudva
a matematika is esendő
piszok bonyolult tud lenni kettő
A Természetvédelmi Hivatal
időben felfigyelt.
Rendeleteket hozott, tilalmakat,
ám az orvvadászok köptek az egészre.
Rekonstruálásukra tettek ugyan kísérletet
képírók, formázók, paleontológusok,
de Brehm, Darwin már föl se vetette a kérdést,
milyenek voltak az angyalok.
(1986)
bolyongva völgyön hegyen át
kerestem az eltűnt katonát
kérdésemre káposztalepke
szárnyát riadtan összetette
galambok kurrogták erre ment
hullámok csobogták erre lent
lombok mutatták erre erre
vonultak vígan énekelve
és hegyen át és völgyön át
és láttam tenger katonát
sápadtat büszkét százat ezret
de hol találom azt az egyet
Amennyiben a Szerkesztő úr is úgy akarja
- előre persze nem tudom -,
leadja ezt a versemet a Lapba,
s megjelenik egy szép napon.
Kis-kisasszony érti, nemde?
Így alakul az árukapcsolat.
Ön az öröklétért lesz cemende,
én kiárulom a csókokat.
Sok jó forintért húst veszek majd,
zabálok finom bifszteket.
Engem élve, pár ópuszom tart,
s együtt a vers, a hentesek.
Ma nyarat kapsz a november helyett,
ne látsszanak a letarolt fák.
Gondolj a napra.
Vegyél vászonruhát,
gyere strandpapucsban,
és csücsörítsd a szád,
mint mikor hozzáér a citromszelet,
hogy öröm nézni rád.
Ma nyarat kapsz: utálom ezt az őszt.
Mi időm van még veled,
legyen napfény és virág.
Varázsló vagyok: lehet.
Szellő simít, az este langy,
madártrilla a pusztán.
Utolsó nagy kaland,
s egy redves őszön átaludnám?
Ma nyarat kapsz, úri a kedvem.
Kutyatejből szálat hajadra.
Megyünk porban, szerelemben,
sosemvolt nyarakba.
Csak fény van, tiszta, kék.
Minden könnyű, jó, banális.
Le van szarva az ősz, a rohadék,
s az ajtóm előtt toporgó halál is.
passióm legenda-e
ma érdektelen
miként töviskoszorúm keresztem
nem utánozni akartam
mikor terhemet cipelve-vonva
ezerszer elestem
leköptek kiröhögtek
volt kinek szemében
vérszínűvé váltak a könnyek
sodort vak harag árja
a Domb felé
magángolgotámra
tudtam: így kell lennie
kik ünnepeltek
nem mer követni senki se
kik hirdették: király vagy
ma hóhérkézre adnak
csere-Barrabásnak
kétezer év után nincs így rendben
több remény kellene
mint hozomra hinni kegyelemben
passióm legenda-e érdektelen
mi előttem volt mindegy
mi utánam: legyen
ám kell örömhír is mára:
valaki megtörölte arcomat
fülembe súgott: nem volt hiába
esendők vagyunk esendők
láttam amikor visszanéztem
magához szorította a kendőt
A legkisebb szegény pogácsa
az első útelágazásnál szétosztogatta
a legényt.
Azóta rohad a tarisznyában
egy bokorágon.
Így volt, mese volt...
Nincs, ki utána járjon.
(1987)
fekete kabát
bokáig érő női bunda
messziről szinte újnak látszik
csak ahogy viselője megy
ahogy csoszog a lábát húzza
úgy lesz keserű groteszk
miként kiszámítható útja
naponta látom
fantomnyomát
konténereken
kukákon
egyiktől másikig
úgy látszik el se éri
de nincs más remény
egy darab kenyérig
szájába rakja
nem rág
csak tartja
a fülvédős sapka ugyan
kicsit takarja
kotorászik
nem tudni
talál-e bármit
fogja a kenyeret tépi
ereje alig van továbblépni
fordul
billeg az elegáns kabát
ha nem menne
ha csak állna
egyensúlyban lenne a világ
de menni kell akkor is
amikor nincs tovább