Birtalan Ferenc versei

A délután már éjbe tér.Csillagtalan az égfedél.Titkokra zárult ablakok.Itt-ott tenyérnyi fény ragyog.Sünházból hulló gesztenyék,bronzban hevernek szerteszét.A nyári lomb is földet ér.Paplant húz rá a szürke dér.

a csomagot az ágy mellé teszem az iratszekrénnyé lett lisztesládára napjában többször elmegyek mellette éjjelente látom kontúrjait a digitális óra fényénél   miután kivisznek a szobából bontogatjátok a papírokat egyiket a másik után de nem találtok semmit bennük…

Verbőczy Antal,       Keresztlevél a századvégre(Kozmosz 1983) című posztumusz kötetének ciklusok elé tördelt verséről írok, mert egy régből-felmerült ismerős szóba hozta, mint legendát, mint az ő privát világának szerves tartozékát, s leírt egy a mostanitól…

„– Épp most láttam egyet. – Láttál? Micsodát, tündérkém? – Banánhalat. - Te Jóisten, csak nem?”   (J. D. Salinger: Ilyenkor harap a banánhal)                                                              amikor a…

ez a nap olyan dérynés blahalujzás rigó fütyöl a bokron századszor újráz ősztől rettenő a kert sápadt én drukkolok csak az őrült madárnak ne némuljon ameddig bírja lelke szemben az idővel énekelje

  A manzárdnak tetőablaka van. Csak az égre lehet látni ugyanúgy ahogy a zuhanyfülkére nyílóból is. Az emelet másik szobájába egyszer nézett be, mikor elment a panzióba és a hátsó szoba mellett döntött. A kis előszobából az a három ajtó nyílik meg a bejárat, ahhoz…

  Egy, a regényemből kimaradt feljegyzést kerestem, amit a beszláni dráma után írtam. Sajnos nem találom. Egy mondat megmaradt bennem. Beszlán olyan volt, mintha Istent lőtték volna fejbe 334-szer. 186 gyerek helyébe képzeltem az enyémeket. Azóta más a világ.   Találtam egy…