Birtalan Ferenc versei

  jézusnak megint van harminchárom éve viszik a jászolból egyiptomba názáretbe heródes aprószenteket csinál józsef tanítja milyen az ácsság rákóczi is elvolt rodostóban a fákkal mestergerendát farag imazsámolyt kereszteket a rómaiaknak mostohaapjával eljár a…

felosztva minden kincsemet az esti széllel elmegyek sápadt arcomra csillagok szemfödőt vonnak meghalok Hold-tükör fényes vánkosom eső mossa szét lábnyomom és nyár lesz ősz és hó takar az idő nagy nagy zsákba varr 

  karácsony első napján hó verte be a fényt az ablakon a nagyszobában még anna is aludt és anyuék lábujjhegyen az ajtórésig kúsztunk zajtalan meglesni a csillogó fenyőt a reggelségbe hűlő ablak előtt   három vaslemezgalamb padlóra támaszkodva egész…

szemünkre hályogosodik az este hetvenkét óra még és megszületne zúdul a hó nyögnek a kertek hová menekülhet akit Isten vert meg pedig a ma aztán a holnap az úton a Királyok már bandukolnak áldott lesz ki hordja Őt az asszony de leszünk-e mi hogy a Fia megválthasson  

Jutka, Jutka, kukoricacsutka!   Pereg, pereg le a szem, tyúkok eszik, asziszem. Sorjáznak a malacok: nekik miért nem adok? Attól aztán híznának, dagadnának sonkának. Rut-rutol a pulykanép: kevés ez az eleség, igyekezzél, morzsolj többet, látod még, mennyien…

  Tudom, már nem jöhet élni, marad a semmi lakója. Megcsókolom, eleresztem, pedig Isten is szerette volna.