ma megint hallottam a lépted
a nyikorgó kerti kaput
láttam anyut ahogy
arcát fordítja az égnek
belém nyilallt valamit elfelejtek
ami fontos lett volna
anyu szemében látom a könnyeket
és valahová mennem kellene veled
szóltál de busz ment el a ház előtt
nem értettelek
megint nem értettelek
nem a kapu volt
a lépcsőházi rácsos ajtó
és anyu se anyu csak a hiányérzet
a félelem
hogy idő előtt felejtek
arcokra is alig emlékszem
állok gondolák között a közértben
és nem tudom mi az a fontos amit
és azt se mi miért nem
a hangod tiszta volt akárha tegnap
rég meg kellett volna kenni a pántokat
de egyedül nem merek nekiállni
mégis egy vasajtó nem tudom leemelni
és bánt
nemrég ilyenekkel hamar végeztem volna
és nem értem
miért kísértesz akár a többi nincsem
és igen néha bánt
miért kurvult el körülöttem minden
hogy épp indulnék és belém hasít
minden káprázat körülöttem
a hangok
elmaradt dolgok a könnyek
rohadt ez az egész
s mégis ezek a kínzó percek szépek
ahogy felsebzik átvérezik a csöndet
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.