fekszem
lidocaintól csorgó nyállal
s tudom az endoszkóp
csak egy gép itt
érdekeimért indul a légúton
a patkóbélig
a monitort nem láthatom
ez mégse zsöllye
nem viccelődöm
de a cső néz belém
és nem én a csőbe
két nagy nyelés
érzem a fekete dög
megy egyre lejjebb
bensőmben lődörög
kobraként kúszva forogva
s fura dolog hogy megtudom
az ember lelke tükre
nem a szeme
hanem a gyomra
a kéj
hogy nincs tumor
már nincs fekély
és szinte minden ép
bár nyomot hagyott
a bolyhokon
a több mint hatvan év
kímélni kell magam
mert semmi sem örök
elhagynak törkölyök
borok
és nem lehet zokszavam
mikor egy nyugodt hajnalon
már tűrhető állapotban
fogom magam
és meghalok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jgy 2011.04.01. 06:19:58
béefá 2011.04.01. 09:11:00