Birtalan Ferenc versei

épp csak megérint és már sehol sincs 

forgolódsz

valahogy kiszakítod magad

az órára nézel

látod eltelt kettő a délutánból

és az utolsó képsor annyira irreális

hogy távolléted a valóságtól igazolható

bár senkit nem érdekel

mert akiknek mesélhetnéd

eltűntek a tárgyi világból

fölüthetsz álmoskönyveket

okoskodó félelmetes-megoldást kínálókat

de ezekhez már öreg vagy

minek magyarázni félébredésben

hogy azt a helyet már megálmodtad

azért olyan ismerős

és kiskunlacházán nincs vulkanikus eredetű

bazaltmedencés hőforrás

mégis természetes

akár a nudista strand fövenye

a lányok ahogy a bugyijukat fel

vagy épp levették

annyira az foglalta le gondolataidat

bátyád hová tűnhetett

mert együtt voltak a csomagjaitok

de magadhoz vetted a nagy kétfüles táskát

és elindultál a bazaltoshoz

emlékeztél

arra kell lennie az alpesi-tetős háznak

tudod

a telek vége egyenesen a tóra nyílt

valaki kérdezte mit keresel

magyarázott a piros sorompóról

ami a part menti könyvtár mögött van takarásban

előtte a parkolóban szokott állni a miniszter kocsija

de emlékeztél is rá

csak a piros sorompót nem tudtad hová helyezni

akkor láttad meg két ház között

az alpesi tetőt

a rokon épp elfordult a tótól

hiába kiabáltál utána

ekkor lehetett hogy az órára néztél

és eszedbe jutott összehasonlítani

a régi helyet a mostanival

illetve akkor erősödött meg benned

ez egy visszatérő álom

a kövek között kerested a táskát

miután átmásztál két kerítésen

és csodálkoztál

hogy ebben a korban milyen könnyedén

de a digitális óra piros számai visszatérítettek

derekadba nyilallt a fájás

persze nem a kerítésmászás volt az oka

elfeküdted

meg ahogy élesedik a jelen

tudod a frontok s a többi nyavalya sorban

jó esett volna visszamászni a vízbe

érezted a vállad is sajog

mögötted gyűrt kockás takaró

vár a fürdőszoba

húzod a függönyt a reluxát

fél három

szerda

tizenharmadika