a hegyek a dombok elsimulnak
sötétség lebeg a vizek fölött
nem fogok gondolni semmire többé
ringatnak távol-csillagködök
paránymagány a hatalmasokban
értelmét veszti a teremtés is
minden fájdalomtalan
ég ér mindenütt az égig
karjaim közt galakxisok vándorolnak
visszaszámolok hat napot
s már nem fogom tudni voltad
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.