Csak a volt tél, csak a volt nyár,
a soha nem leszel aki voltál.
Titokmagányba bábozódtam,
te láthattad csak lepkevoltam.
Te tettél csodává, nem az Isten.
Te vagy a holthideg űrben minden.
Lettél rettegő szívem társa,
lettél a távol lobogása.
Te vagy velem amikor félek.
Te vagy a mindentitkom: élet.
Te vagy a tavasz, te vagy az este
Szerelmünknek vagy Dél-Keresztje.
Te, kiből lettem. Én, kiből lettél.
Tenélküled csak kettészelt test-fél.
Évből évbe vonszolom magam.
Hiába, minden alaktalan,
érinthetetlen mint az álom,
tűnő zene egy rég-volt nyáron.
Amit adtál, eltékozoltam.
Nem leszek soha, aki voltam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.