Atlantisz
A Várost Jacolával építettük. Gondosan, szeretettel. Szépet építeni csak szeretettel lehet. Jacolával megértettük egymást. A házakra nagy ablakok kerültek, a széles utcákra fák, a terekre virágok.
Az újság lapja fakósárga. A Város két oldalán állunk Jacolával. Gréti óvó néni hátul. Mosolyog. Tudja, fényképezik. Jacolával nézünk a gyúrt Város felé. Belátunk az ablakokon, látjuk az embereket, azokat, akik a mi Városunkban, Házainkban, és csak Nekünk élnek. Mosolyogunk. Mind a hárman. De a mi mosolyuk más, mint Gréti nénié. Gréti néni a Város fölött van, magasan a Város fölött. Ő nem látja a Várost, az embereket sem látja. Nem is tud róluk. Gréti néni csak azt tudja, fényképezik. A mi mosolyunk a teremtőké. A teremtőké, akik kihordtuk, megszültük azt a Várost fákkal, madarakkal, kutyákkal, emberekkel. Féltőn nézzük a Várost.
Az újság lapja fakósárga. Jacola sovány arcát arannyá marta az idő.
Szavak nélkül épült a Város. Azonos célhoz igazodtunk. Éreztük, a mi boldogságunk a Város boldogságából kell megteremjen. A Mi Városunk mindenben más mint az igazi. A Mi Városunk igazibb az igazinál.
Csak későn, nagyon későn értettem meg a Várost. Azt a valamit, amit ma álomnak, álmodozásnak nevezhetnénk, az abban a Városban még ott volt. A romlatlan, a tengerszem-tiszta szeretet ujjformái, a képzelet szabdalatlan szárnyú lebegésének kimerevített varázsa.
Napokig hiába vártam. Nem kérdeztem, nem mondtam semmit. Kapaszkodtam az óvoda kerítésébe, és úgy éreztem, becsaptak, megloptak. Jacola nem jött többé.
Az újság lapja fakósárga. „Vidám gyerekek az óvodában”. Gréti néni mosolya fölénk, a Városunk fölé tornyosul. Nem látja, nem láthatja: mi lent, ketten boldogok vagyunk. Eltörölhetetlenül boldogok.
* * *
A szerelmet nem lehet kitalálni, régóta tudom, ahogy azt is: nem elég egy tollvonás, hogy kihúzzuk azt, ami a lélekbe egyszer bevette magát.
Jacola
Ma ott voltam az óvodában.
Jacola feküdt a másik ágyon.
Piros kavics került kezembe.
Jacola aludt a másik ágyon.
Valahol messze Gréti néni.
A másik ágyon Jacola fekszik.
Kezemben forgó kis kavics van.
A másik ágyon Jacola fekszik.
Függönyrésen besüt a nap még.
Fekszik a másik ágyon Jacola.
Gréti néni a világ végén.
Fekszik a másik ágyon Jacola.
Csöpög a vér a piros kőre.
Jacola sír a másik ágyon.
Orromban kő, csöpög a vérem.
Jacola sír a másik ágyon.
Aztán kivittek a szobából.
Elszakítottak Jacolától.
Orromból a kis követ kiszedték.
Hiányzol, Jacola. Nagyon hiányzol.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.