hatvan éve
egy farkasréti
valahai úri nyári villa kertjében ülünk
szávuly erzsi nénivel pista bácsival
velük a papp gyerekek zoli és zsuzsi
a szakadék szélén vettek telket
szemben az ördög-orom
esténként kiült valaki tárogatóval a sziklákra
síró hangokkal tölteni meg a völgyet
hallom erzsi néni szopránját ahogy hívja őket
hosszan kitartva az íket
nagy mulatós volt mondták anyuék
a rádióba is hívták de nem ment
néha halkan dúdolgatott magában
kreiszékkel voltak társbérlők
a közös konyha nyitott felsőablakán beszálltak
fészket raktak a fecskék
ülünk a kertben
ablakba rakva szól a világvevő
körben diófa szilva nyári alma
a hatodik percben puskás a kilencedikben czibor gólja
a rimet-kupa sorsa eldőlt
illetve
nekem nem volt szokatlan a sírás
sanyit húsvétkor temettük
anyu fekete ruhában járt
volt egy fényes lakkridikülje
zsebkendőnk széle feketével szegve
a mindennapos sírások közé beleillett az akkori
mért dramatizáljam
mi veszett el svájcban
ülünk a vadregényes kertben
sírunk nyár van
pár nap múlva jönnek értem
mindigégő cigaretta apunál
anyunál a fekete táska
eltelt így-úgy hat évtized
jövőre bontják a népstadiont mit épülni láttam
alámerül egy nyugtalan nemzet álma
én meg itt vagyok
és volt ami volt
nem lehetett hiába
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.