lépdeltünk fölfelé
haja vállig érő olyan semmilyen
látszott nem sokat ad magára
ruhája kékesszürke
amorf mintákkal teleszórt
kis kabátja karján két piros szegecs
felém nézett én tovább
kíváncsivá tett kit nézeget
próbálom visszaidézni arcát a félmosolyt
tizennégy tizenöt éves lehetett
nem mentem be a munkahelyemre
hitegettem magam
csak nyolc órakor kell kezdeni
itt összekavarodott a kép
tudtam a pénz egy része a munkaruhában maradt
de másik helyre lettünk irányítva
hiába mennék oda nincs mibe átöltözzek
sejtettem ez az állás is ugrik
nem lehet hogy holnap úgy teszek
mintha mi sem történt volna
vagy próbálkozom hülye kifogásokkal
csak a szorongás maradt
mit mondok este otthon
a ruhát se tudom elhozni
veszni fog a pénz
a lány már egészen mellettem állt
nem volt kétség engem nézett ki
nőtt bennem a feszültség
valamit megint rosszul csinálok
hagynom kellene
de megkérdeztem szomjas-e
bementünk valahová
sokan voltunk
rohangált az asztalok között
mondta fröccsöt inna amilyet én
sültcombot ettem
kínáltam elfogadta
ildikó jutott eszembe
mindig akkor szökött el az intézetből
mikor megbeszéltük megyünk érte
lenyelt egy ceruzahegyező-kést
tizenhárom volt mint balázs
nem tudtuk elfogadni hogy menthetetlen
párszor telefonált
bementem hozzá a kórházba vittem ezt-azt
egy fiatal srácot rugdostak félhalára
mondta az igazgatónő
börtönben ül
hiába szeretnénk
ezek képtelenek a változtatásra
ilyen öregen mit kezdhetek
mondható-e bármi
amitől igazivá lehet a mosolya
meg akartam simogatni
jó lett volna látni ahogy kifényesedik a haja
de nem volt merszem
felszálltam amint beérkezett a metró
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.