Messze látni a fák fölött,
mert szemben nincsenek hegyek.
Itt vagyok honn, röghöz kötött,
nem irigylem a bérceket.
Nézem fák fölött a messzét,
gondolom heggyel ugyanezt.
Az ablak közömbös kellék,
vállamon marad a kereszt.
Mindegy, legyek itt, akárhol.
Láncra fűzni már nem lehet.
Te értenél engem, Sándor,
tudnád, mi bántja lelkemet.
Van asztalom, van lakásom.
Távol Soroksár, Kecskemét.
Hiányom van: sashiányom.
Kékítőt old a messze ég.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.