Szekrényem alsó ajtai mögött, elbarikádozva lapulnak (50-60-an, vagy többen) régi könyveim. Szépirodalmi Könyvkiadó, Olcsó Könyvtár. 3-Ft., a vastagabbakat 4-ért vettem.
A Kerepesi út és a Hungária körút sarkánál, ahol ma a metrólejárat van, volt egy könyvesbódé. Egy pillanatra még az eladó-hölgy arca is felrémlett, de ez inkább az érzékek csalódása. Hetente legalább egyszer elmentem, végigbámultam a könyveket, elmondta mi új érkezett, s én kuporgatott forintjaimból vittem haza az új, újabb kincseket.
Talán ha kicsit javul az idő, a derekam, előveszem mindet. Olyanok mint a szerelmeim. Elmentek, de ma is velem van mind. Csak látni őket egy pillanatra, csak még egy simogatás.
Valaki megjegyezte egy régi könyvvásárral kapcsolatban, hogy: - Jó, de mennyi mindent nem adtak ki. Biztosan igaza van. Szerintem 1957-58-ban indult a sorozat, 12-13 éves koromban, amikor levettük a sapkát a patikában, és úgy mentünk be egy könyvtárba ahogy templomba szoktak. Eszembe se jutott, miket nem adnak ki. Annyi volt az ismeretlen, az új, szinte belevesztem.
1959-től, lakatosinasként arra jártam a gyárba, s hazafelé jövet gyakran megálltam egy percre a pult előtt. Nem csak azért volt szép, mert az volt a kamaszkorom, hanem azért, mert olyan világra nyitottak ablakot a kis 3 forintos könyvek, amilyenről fogalmam se volt.
Ha belegondolok, azok nélkül a könyvek nélkül, sose jutottam volna el addig, hogy csak sejtésem is legyen később, mi hiányzott a könyvek közül.
Kerülve minden aktuálpolitikai kitérőt, nagy misszió volt, s talán nem eredménytelen.
És jelképesen bár, de megidézve Kertész Péter későbbi versét: Három forint (volt) a kenyér kilója.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.