Birtalan Ferenc versei

ÖTÖDIK FEJEZET

(melyből kiderül, hogy Kőszáli hajdanában nemzetközi vonalakon közlekedett, de a pisztrángok ostobasága nagyban elősegíti a nyugodt délutáni pihenést Piti Mackónál.)

— Hát ma nem lesz strandidő — mondta Noki —, még az orrát sem dugja ki a Nap a felhők mögül.

— Az egyik nap ilyen, a másik olyan, aztán valamiért mégis szép mindegyik, hogy egy régi költőbarátomat idézzem, ha nem is egészen pontosan — válaszolt Ágrólszakadt, ki éppen bölcselkedő kedvében volt. — Menjünk. Ma nekem sincs kedvem ehhez a gyászos időhöz. Ideje, hogy nyaraljunk egyet erre a nagy ijedtségre.

Noki már csukott szemmel tudta a járást a bokrok között.

— Hová megyünk, Ágrólszakadt?

— Ismered Micimackót? Persze, hogy ismered! Na, akihez mára vagyunk hivatalosak, az nem ő, hanem egy közeli névrokona, egy fanyarhumorú mosolymedve, ahogy tréfásan nevezi magát. Különben becsületes neve Piti Mackó, s azért Piti, mert bocs-korában ő volt a bocsok legkisebbike, és amikor valami nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna, azt mondogatta: „Mert én olyan piti vagyok.” Ilyen egyszerű.

Míg Ágrólszakadt beszélt, kiértek a bokrok közül. Meredek hegyi ösvény előtt találták magukat.

— Itt kell felmászni? — kérdezte Noki, némi aggodalommal.

— Lejárna a nyaralásunk. Más megoldást keresünk. Vagyis: rendelünk egy kőszálit, ki a hegyre fölszállít! — Valamelyik zsebéből sípot húzott elő, s azon nyomban bele is fújt. Patadobogás hallatszott, s szélsebesen egy hegyi — más néven kőszáli — kecske érkezett elébük.

— Egy egész és egy félárú jegyet Piti Mackóig — szólt Ágrólszakadt, miközben a kabátjára tűzött egy, az

ÖRÖKÖS
FÉLÁRÚ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYRE JOGOSULT
ÉRDEMES BOKORMANÓ

feliratú, tűzzománc-önarcképes jelvényt.

Kőszáli bólintott – Hegyi járat indul! —, és nekiiramodott, zúgó patakok mellett, sziklás meredélyeken, fenyveseken által.

Nokinak kérdezésnyi ideje sem maradt, a hegyi járat máris fékezett Piti Mackó fenyőgerendákból ácsolt, egyszerű, de takaros háza előtt.

— Köszönjük, Kőszáli — Mondta Noki —, nagyszerű utazás volt! Még csak nem is zötykölődtünk.

— Semmiség — válaszolt a hegyi járat —, régebben utaztál volna velem, amikor nemzetközi vonalakon közlekedtem. — Sóhajtott. — Hol van már a tavalyi hó?! Ez már csak helyi-hegyi járat. — Megrázta magát. — Elég az érzelgősségből, még a végén késni fogok! — s szélvészként tovarobogott.

Piti Mackó a házával átellenben lévő kis tavacskánál szorgoskodott, föltűrt ingujjal-nadrágszárral.

— Nézzük, miben mesterkedik megint — indult a tó felé Ágrólszakadt.

— Szervusztok! Most nem hagyhatom abba, várjatok egy kicsit, mindjárt befejezem — azzal újra és újra könyékig a vízbe nyúlt és valamit ügyködött.

Noki a kristálytiszta vízben látta a pisztrángokat, mint cikáznak Piti Mackó körül.

— Kész téboly! — sopánkodott Piti Mackó. — Reggel óta igyekszem jobb belátásra bírni ezeket az ostoba halakat, de nem, a világ minden kincséért sem! — Hirtelen a vízbe dugta az arcát és valamit belebugyborékolt, majd felemelkedett és feszülten figyelt. — Nem! A világ minden kincséért sem!... Na mindegy! Holnap folytatjuk, dilinyósok! — S azzal Nokiékhoz lépett, kezét ingébe-nadrágjába törölve üdvözlésre nyújtotta. — Szervusztok... Szerettem volna egy kis meglepetést szerezni nektek, de sajnos nem jött össze. Ezek a pisztrángok egy izgága népség. Sőt! Néha már az, az érzésem, hogy gyengeelméjűek!

— Ha szabad kérdeznem, milyen meglepetést akartál szerezni nekünk? — érdeklődött kíváncsian Noki.

— Szerettem volna bemutatni nektek (a világon először) a Szabályosan Közlekedő Pisztrángok Mintatavát, mert ezek — bökött megvetéssel a tó felé — úgy közlekednek, hogy az már kétségbeejtő! Életveszélyesen! Kidolgoztam a tó közlekedési rendjét, kiraktam a táblákat is, de csak bámulnak, mint a sült hal, és ugyanolyan szabálytalanul úszkálnak, mint eddig.

Noki elhűlve hallgatta Piti Mackót.

— És miért jó az, ha a pisztrángok szabályosan közlekednek?

— Miért?! Te össze-vissza szaladgálhatsz otthon? Nem! Na ugye! De ezek...

Ágrólszakadt, ki addig mintha ott sem lett volna, csak úgy mellesleg kérdezte barátjától:

— Aztán balesetek voltak-é?

— Balesetek? — lepődött meg Piti Mackó, de ő is jól ismerte Ágrólszakadtat, mert elmosolyodott. — Történt egy s más, ha ugyan az ebédre gondolsz. Néhány butuska nekiment a KRESZ-tábláknak, Őket kénytelen voltam kivonni a vízi forgalomból.

— Ez az, Piti! — mondta Ágrólszakadt. — Te egy zseni vagy! Kitaláltad a gondolatomat.

— Így már jobb a véleményem a halakról — törölte meg a száját Piti Mackó, miután megebédeltek —, lehet, hogy ostobák, de nagyon finomak. Tagadhatatlan.

Nokiéknak is hasonló véleményük lehetett, mert igen elégedetten dőltek le a puha pázsitra.

— Látod, milyen szerencsénk van, Noki — szólt Ágrólszakadt —, ha sikerült volna a pisztrángokat jobb belátásra bírni, most korgó gyomorral nézhetnénk egymást. — Ám barátai már nagyban fújták a kását, nem figyeltek rá. — Jó nyaralást meg ebugatta... — motyogta, és ő is elaludt.