ma minden tervezet marad
hiába elhatározás
nem írom le
a zakkant januárról
szürke
hogy hülyén bámulnak a házfalak
a massza-ég
nem sír szép havat
szakadt ingét csepel
rossz gatyájába tűrte
ma minden marad tervezett
túlélés-stratégiámban
berúgnék
inni sem lehet
bámulok világra hánytan
bár nincs egész sötét még
hosszabbodók a nappalok
élek akárha élnék
minden kopik elpereg
öt múlt
hat óra
fél hét
HA
EZ A
PIRAMIS
CSAK ARRA VALÓ
HOGY A SEHONNAN SE
HOVÁ LÉPŐ NAPSIMAKÉPŰ
DIKTÁTOROK MEMENTÓJA LEGYEN
ÁLLVA AZ IDŐK VÉGEZETÉIG AKKOR NE
KÜNK A KÖVEK ALATT LEROGYOTTAKNAK FELES
LEGESEN CSOBOGOTT KI A VÉRÜNK ÉS NEM IS ÉRDEME
LÜNK MI TÖBBET HA NEM EMELKEDIK VÉGRE BARIKÁD ITT
(1986)
szükségeltetnek jó borok
ha az ember versek közt kóborog
miként hajdanvolt donqui
vagy nemtudomki
egy életet dúl szinte át
szívvérvörössel keres arát
ki segget ráz könnyű pénzér’
bár tudja jól a don az éhbér
csatakos álmából ébred hatkor
bizony érzi beszart a lovagkor
nem igen érti mire vár még
virslibe töltötték rosinantét
az egész világ lepukkant kocsma
költőkre szajhákra rossz borokra
telik még ha telik
élni talán egy másik alkalommal
addig kancho harc a sok malommal
egy újabb reggelig
tedd le a kést
tedd le
kaszárnyamagány-
este
fekete szél pörget
ördögszekér-álmot
nem láttok márciust
pancser virágok
hagyd a fenébe
hazug a holnap
hittél amíg tudtál
meseigaz jónak
ne áltassad magad
kés vagy rőf kötél kell
közeledik a fagy
a hóhéros jéggel
nem kell blikk-fang
szálnyi eszterláncfű
nyerítőn egy fing-hang
hogy az ég is ráddű
szép napocska ragyog
árvalányhaj csábít
kis költőcske vagyok
rovom egy hasábig
igaz számlám nincsen
már rezsim is alig
áldja meg az isten
olyan boldog vagyik
megyek fácányozni
akár egy fő herceg
hozzá tud az szokni
akit fölemeltek
előttem a lónak
becsülete vagyon
fogd a blokkolómat
csüggőggyél el azon
a globális fölmelegedés az egymást követő frontok
próbálok megkapaszkodni
lesem az orvosmeteorológia híreit
kapkodok a gyógyszeres dobozhoz
ki érezte milyen a halálfélelem
nem csodálkozik
egyetért velem
összekeverednek a betűk
negyedszer kezded a mondatot
mert fogalmad sincs mit olvasol
kikészítve az orvosok a mentő
az azonnal értesítendők telefonszámai
karácsony után mikor már tény
a megváltó megérkezett
de hozzád nem csönget senki
s extraszisztoléiddal sem tudsz mit kezdeni
talán vigasztalhatna
négy óra után láthatóan hosszabbodnak a nappalok
keresgélsz a port.hu-n valamit ami happyenddel kecsegtet
jók a gyerekeiket egyedül nevelők
olyanok
kikkel szerelmeik csúnyán kibasztak karácsony előtt
de megoldódik minden mire a fagyöngy alá
na ilyenek kellenek
jó elmorzsolgatni egy-egy meginduló
s mintha a szorítás is enyhülne
persze az izomlazító a xanax a konyak besegít
amikor a negyedik filmet is végignézted
nem sokkal éjfél előtt
még kóborolsz kicsit a facebookon
átfutod az aktuális idézeteket
aztán kikapcsolod a gépet
még egy egyenes vonal se marad
mint az intenzív monitorján mikor valaki elmegy
s a lepedőt arcára hajtják
hogy kontúrosabb legyen a helyzet
(Az újra szárnyra-kapó hír...) megint aktuális?
A legendát nem lehet eltemetni. A legenda megszületik, él halhatatlanul, fényesedik, hiába az idő próbálkozásai.
Miért jutnak eszembe ezek a gondolatok „Szeptember végén”? Az újra szárnyra-kapó hír, valahol Oroszországban élt tovább, tovább, ahogy tudjuk, tovább, ahogy titkon mindig is annyian szerettük volna. De igazán szerettük volna? Legendánk a Lánglelkű táltoscsikóról elbírja-e a nagy idők túlélését? Akarjuk-e tudni igazán, hogy évekkel elsiratása után valahol, mindenéből kiraboltan még felnézhetett a közös égre, figyelte sóváran a tűnő Nap útját? Gyerekkoromban számolgattam, hány éves lenne, ha élne? Ma már nem számolok. Tudom, mindegy hol temették a földbe, Ő itt lett halhatatlan, ezek között a folyók, hegyek között, ajkáról a mi szavaink sóhajával, kiáltásával. Élt-e még Oroszországban? Lehetetlen! Lehetetlen, még ha anyagi valójában tényleg létezhetett is, már nem Ő volt. A legenda nem blicceli át a vihart, nem búvik meg a történelem szélárnyékában, a legendát nem lehet evakuálni! Megszületett. Nélküle ma, már nem lehet lenni magyarnak, nem lehet szólni ezen a gyönyörű nyelven, hogy meg ne idéznénk naponta, miként nem lehet március, szeptember, szabadság, szerelem se halál nélküle többé.
Olvasom a hírt: valahol Oroszországban egy fejfa, egy sír, s ez éppen elég ahhoz, hogy megszaporodjanak a szívverések. De mi változna, ha tudnánk, mi változna, ha igaz lenne? Kell-e a bizonyosság?
Szeptember elmúlóban… „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. /Még zöldell a nyárfa az ablak előtt...” Kell-e a bizonyosság ilyen élő jelenlét mellett, kell-e kihantolni a régi csontokat, leásni a legenda születéséig? Mennyivel adna többet az igazolás: valahol élt Oroszországban…
Kövezzenek meg: én szívemből remélem, igaztalan a hír. Neki itt kellett feláldoztatnia értünk. Neki, a Szabadság Messiásának meg kellett adasson pihenni ez a föld! Nem tagadhatta ki ez a kicsi ország, ez a kokárdás-bakatemető legendás fiát.
Szabadság Istene add, hogy így legyen!
NYUGODJ BÉKÉBEN, PETŐFI SÁNDOR, TE ÖRÖKÉLETŰ!
SZERELEM, ÚJ ÉV 1994.
Isten csak jót akarhat, csak szépet. Nem tudhat mást akarni. A rútban, elesettben is ott lakik, a cifrában, a fölfuvalkodottban Ő, az oszthatatlan.
- Igen – mondja a Nő. Fénytelen szeme, mintha gyertya lobbanna, fölvarázslik. Kezét a Férfi két tenyere fogja becézőn, simogatva.
- Légy áldott, légy áldott ezért a szóért, amit úgy vártam remegve, Te kedves, Te szép, látod a világ, elomlik körülöttünk, senki és semmi se fontos, csak halljam a nevetésed, szemed gyönyörű fényét mutassa, ölemben viszlek föl a hegyi patakokhoz, irigyeljenek az ormok, a sziklák…
- Igen – mondja a Nő -, igen, Veled fölhajnalodunk, elmaradnak a parttalan, csillagtalan éjek, igen, Veled igen, és látod jó, milyen jó hozzánk Ő, a Végtelen, a Kimondhatatlan, egymáshoz elvezetett minket, kezem a kezedben… ó az, az út, az, az út, nélküled hová, nélkülem hová, dicsérjük Őt, Ő legyen áldott, hogy Te, hogy én… igen, menjünk a hegyi patakokhoz, menjünk, irigyeljenek az ormok, a sziklák, hát hol van az ő hatalmuk, hol van fölöttünk, morzsák az Ő ujjai közt, annyi a hegy, orom, de Te, de én… ó, az, az út… elkezdődik ez az új év, mondd mit akarjak, kezem fogja kezed, el nem eresztlek, így megyünk… ó az, az út, de velem vagy, mondd mi csodásabb, mint így, Veled együtt…
- Légy áldott, legyen áldott, aki küldött, szívem túlcsordul, telve szerelemmel, ó az, az út, de hát ha azt akarta, s látod, az út elért, vártál reám, elbódul, ködbe borul az elmúlt, nincs más, Te vagy, hűs hegyi ér, forró nyári mező, nincs más, Veled én vagyok immár, életedre-ragyogás, korona, így jön, jön, jön az új év, szemedből a könnyet fölitatom, hallod: szólnak a harsonák, a falak leomolnak…
- Igen, Kedvesem, fogd, erősen fogd a kezem, szólnak a harsonák, szólnak a nászra… ó az, az út, az, az út, az, az út…
A zárórát nem Ő akarta, de a kocsmárosok is az Ő gyermekei.
A Férfi, a Nő fölsegítik egymást, boruk elfogyott. Marad a szerelem. A Kocsmának Zárnia Kell.
Aztán jöjjön az új év, ha Isten is úgy akarja.
esemesem átka
se lába se szárnya
nem vers nem is ének
nem alszik nem ébred
mint ki kütyüt kattint
olyan ami van nincs
mint a zár ha kattan
nyers és bárdolatlan
meghágják a férgek
tömérdek önérdek
körbejáró slukkot
szívó mamelukok
nyelvek nyalnak áment
az szent ami álszent
szeszáztatta szentség
nem fény idegenség
kocorgó nyáj béget
diktál ritmust szépet
jön megy a nap ballag
a birkaszar hallgat
ennyi telik tőle
kussban ül a földre
hol a kos irányít
csak a kolomp számít
mese mese mátka
pillangós madárka
grátisz-karácsonyra készülődök
vettem egy banya-taxit vagy hogy a francba nevezik
azzal indultam piacnak hisz pár nap és ünnep
tegnap a tüdőgondozóba mentem spriccereket felíratni
aztán a patikában vártam a sort
mindenki pánikolt a szigorított nyitva tartások miatt
álltam a köhögők közt de nyugtattam magam
milyen mákom van hogy beoltott ildikó influenza ellen
utána bementem egy-két boltba is
nem igazi bevásárlás
pár apró marhaság a kínaiból
amikről úgy éreztem hiányoznak a boldogsághoz
hideg volt fáradtan érkeztem haza de valahogy azzal az érzéssel
a holnapi napon is túlleszek mert eldöntöttem
idén is lesz fenyő
bár a piac túlsó végén vannak az árusok
a múlthéten-vett kerekes-kocsival megyek
viszek kukászsákot amibe belefér egy kis fa
s valahogy ráerősítem gumipókkal
maradt pár darab miután eladtam az autót
halat múlt héten zselykével vettem
ő beszélt rá a kerekestáskakocsiszörnyre
de örültem ahogy megrakodva hazahúztam
mielőtt elértem a faárusokat
vettem maréknyi ikrát a halászléhez
és örültem hogy az árus szó nélkül adott
nem reklamált mást miért nem
boldog volt a lelkem
s mint első-látásra lobbanó szerelem
egy kisgyereknyi fa rögtön szembe állt velem
olyan sok úgy sem lehet nem is érdekelt az ára
fölemeltem szemmel körbecirógattam
hálóba fogta az árus becsúsztattuk a zsákba
s ráerősítettem a nyanya-batárra
balázs kérdezte szilveszterkor lesz-e kocsonyája
de ha lesz halászlé szenteste
évzáróra kocsonya hogyne lenne
s csak pakoltam mindent a feneketlen zsákba
fület farkat orrát bőrét két mellső lábat darabba vágva
csülköt és persze darabnyi füstölt combot nyúlját
almát krumplit tormát káposztát a vecsésiektől
s bár nehezült a kocsi nem szegült ellen nekem
gurult utánam szépen engedelmesen
egy nő megszólított
csak sejtettem kenyérre kért
adtam egy kétszázast vegyen kenyért
nem tört le bár jobb se lett a kedvem
az ország egyre jobban teljesít
s ma még nem nekem kell fáznom kéregetnem
a fát a káposztát kitettem az erkélyre
begardróboztam a táskát
húsok tasakokban tisztán ahogy a rendje
besorjáztak az electrolux-jégverembe
dél lett mire leültem a géphez
hazafelé kicsit szúrt a szívem
de mi az a majd hatvankilenc évhez
jézusnak vacakabb volt
az én fájdalmam az övéhez mérve semmi sem
meg különben is akkor tavasz volt húsvét
senki nem gondolt feltámadásra
a lényeget mindenki magában intézi
addig minden csoda
ahogy a kis fekete kocsi
vagy egy öregedő költő
fényreszkető apró karácsonyfája
amikor fölébredtem
tudtam
bölcsebbnek kell lennem mint voltam este
bizony már meggyötört elégszer
ez a reggeli kényszer
hiszen annyiszor igazoltam
új napokon: az elmúltak bolondja voltam
szürkén jött ez a december
volt ilyen is olyan is nem egyszer
az ember elűzné várva a fényre
nem mintha megkopott volna advent
csak belesimult kétezer évbe
nehéz teher nekünk is
megváltónk szenvedése
kínlódom:
mit kezd velem a ködlő vasárnap
bogyókat szedek fáj a hátam
bevetem az ágyat
teát főzök kicsit megmelegítsen
formálgatom a verset
de valahogy olyan link minden
pénteken átfagytam a temetőben
bár alábbhagyott a szél
nap sütött a katafalkra
nyomorultul jelen volt a tél
fagyszilánkos dideregtem
ott voltál párszáz lépésre tőlem
de nem lehetett odamennem
hova forduljak felmentésért
gyújtsak-e gyertyát este
eljön ez a karácsony is
valaki mindig van ki az embert szeresse
lesz ki megérti érte élő a jászol
akit magunkban hordunk és átadunk
építsen Jézust a hiányból
* * *
Ez otthonom: sápadtka fények.
Nincs bóvli, talmi csillogás.
Annyi épp, hogy el ne tévedj.
Sötét az este, nincs varázs.
Hó hull, apró porszemekkel
– ablakhoz tapadva nézem –.
Megfelezve már december.
Mit visz, hozott ez évem:
Elégiát és balladát?
Idillel nem kényeztetett.
Közel hajolnál, hallanád,
visszhangzom nincs-lélegzeted.
Itthon vagyok, jól fűtenek.
Van fiam és van lányom is.
Lehetnék jobban tán, lehet...
Szidom világom, áldom is.
Múltba nézek, rezignáltan:
Hány születés, mennyi ádvent.
Mi ég három gyertyalángban...
a negyedik mond-e áment?
* * *
aki szotyolát rág markába köpköd
aki ül mint a cementbe-öntött
kinek szemében vakfolt üresség
akin csak gázolnak reggelek az esték
akit kilök a HÉV az éjszakába
aki csak megy semerre mindhiába
ki nem tudja minek jön a holnap
akit rugdostak kinek papoltak
kinek jövőt ígértek szebbet
ki fölött minden perc élesebb lett
aki büdös akár a kurva élet
ugye ő is lát megszületni téged
a csendes éjben szépen ahogy írom
ahogy a Hold nézi a lyukas kátránypapíron
* * *
Nem kaptak szállást, csak a jószágok között.
Tehenek, birkák, csacsik nézték a szénába költözőt.
Jött a csillag, caplató királyok, pár pásztor:
Ő váltja meg a világot!
Aludt a gyermek.
Mit tudta szegény: egyetlen remény lett az-órán.
A barmok Isten-fiát leheltek,
s mellé szenderült a meggyötört zsidó lány.
Hóförgeteg hull, eltemet.
Készülök a meghalásra.
Tűnök, mintha lepke szállna.
Barkába rejtem lelkemet.
Betlehemben üres jászol.
Két gyertya a fenyőágon.
Péntek, szombat és ég három.
Legyél, Jézus, úgy hiányzol.
Sajnos úgy kell megítélnem: pillanatnyilag,
kollektíve, családostul
nem találkozhatunk.
Hidd el,
az akadályok objektívek.
Sok pihés-gomolygó szívverés
rikolt magért Nálad.
Itt öt puha szőrgolyó,
ragadozó állat.
S hogy egy kutya,
a többi macska csak,
az egykutya
annak jelentőséget ne adj!
Ebből nem lehet jó légyott,
bár nekem kedves a madár,
Neked kutya-macska;
Kis ország vagyunk.
Mindenütt határ,
és csőrre töltve
a sok ebugatta.
(1986-87-ből)
megint az éjjelek félálomállapot
képtelen vagyok nyugodni minden forog
semmiségeket fontosnak gondolok
s reggel töprenkedem mire mi volt az ok
ma hajnalban is magával rántott az örvény
Annára gondoltam: persze a törvény
mit próbáltak alkalmazni Leninre:
élt él élni fog de nem sokra vitte
legalább is ami az állapotát illeti
balzsamok kemikáliák jutottak neki
de az Anna-megmaradást ismeri sok magyar
s egy-egy hallatán Gyulát idéz hamar
én is – avatott – végigkutattam családomat
összeálltak az örökök egy egész csapat
mégsem ők kik álmom megkavarták
föl-fölbukni vélek egy másik Annát
kit jószerével alig ismerek
bár mit tagadjam ő a híresebb
s mert őt is a törvény szerint tekintem
kiváltsága van de vártam visszaintsen
hogy vitatható juhászgyulaságom
valahogy rokonok vagyunk költői ágon
s bár úgy tudom senki se méltatta még
ferenceknek múló hajszínét
legfennebb rőfkötéllel mérhető seggét
szerintem van a költészetben ferencjelenlét
s míg élek nekem nagyon hiányozni fog
az intés mit örökkévalóságából Anna megtagadott
(A félnégyes barom című kötetből)
A hegy karéja vashalom.
Nyárból kiszédült tarka rom.
Éjkoromruhás őrszemek,
varjak járják a földeket.
Riad az őz ha gallyra lép.
Holtan vacog a barna rét.
Mint alvó medve teste, hűl.
Reggelre megdecemberül.
advent első vasárnapja van
fölhoztam a fáradt akkumulátort
s bár a szeretet apró tételekből áll
kézben cipekedni
már nem megy igazán
ilyen tájt jóemberesre veszem a formám
a liftszerelőre is megértőn gondolok
bár máskor korholnám
pozitívan kezelem a dolgot:
van autóm járni tudok
megértem karácsony első hetét
este gyertyát gyújtok vigyázva
lángra ne kapjon a szalmaangyal
vagy a csillagok
lehet hogy mennybőlözni is fogok
magamban
s mert csökken a fölvett amper
az akkut továbbtölteni nem kell
advent első vasárnapja van
ferenc nap
Isten éltessen mondom magamnak
a szürke december harmadika
békét áraszt nyugalmat
minden rend szerint halad
délben nézem a leveseket
- megint a soktésztás-marhahús marad -
kanalazgathatom
tátom a szám
advent első vasárnapján
jó lenne hó
szerdán miklós jön
- Télapó -
dugig a szupermarketek
aranycsengős sátrakban
tombol a szeretet
a gardróbból előkotrom a koszorút
tompítani a gerinctáji fájást
föloldok két bogyót
helyére akasztom a jézuskavárót
pörög a hónap
hamarosan hal után indulok
bejglit veszek rágcsálni valókat
s mire észbe kapok
az éj csendes körben angyalok
üvegdísz szaloncukor lamé
s osztva hatvanegyed-részre
leszek a betlehemi csillagé
(A Csak kékre lépj című kötetből)
Fekszik az ágyban tíz kicsi medve,
a legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Tíz kicsi medve fordul az ágyban,
egy leesik, marad kilenc.
Fekszik az ágyban kilenc kis medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Kilenc kis medve fordul az ágyban,
egy leesik, nyolc marad fent.
Fekszik az ágyban nyolc kicsi medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Nyolc kicsi medve fordul az ágyban,
marad hét, mert egy leesett.
Fekszik az ágyban hét kicsi medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Hét kicsi medve fordul az ágyban,
hat marad fent, mert egy leesett.
Fekszik az ágyban hat kicsi medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Hat kicsi medve fordul az ágyban,
öt maradt csak, mert egy leesett.
Fekszik az ágyban öt kicsi medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Öt kicsi medve fordul az ágyban,
s négyen maradnak, egy leesett.
Fekszik az ágyban négy kicsi medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Négy kicsi medve fordul az ágyban,
egy leesik, maradnak hárman.
Fekszik az ágyban három kis medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Három kis medve fordul, az ágyban
kettő maradt, mert egy leesett.
Fekszik az ágyban két kicsi medve.
A legkisebb mondja: - Fordulj meg!
Két kicsi medve fordul az ágyban,
egy leesik, fennmarad egy.
Fekszik az ágyban az egy kicsi medve.
Kérdezi: - Most hova fordulnék?
Ám tíz lesz újra, forognak az ágyon
a kis medvék.
(Angol mondóka, magyarítva)
feketén megyek fekete esőben
nincsen utánam nincsen előttem
fekete fákat zúgat a szél
fekete gyöngyökkel égj ki belőlem
feketén lobogó fekete láng
vigyen utánad vak-feketén
elfeketülnek a novemberálmok
majd megkegyelmez ha hullik a hó
s szívnéma gyásszal jön a fehér
(Úr bán hangja: Ne ingerelj fel! – Oh
A nemzet! - ahány fő, szintannyi ész.)
A stadionok? Letúrnám!
Fogja fejét Petúr bán.
Szarakodik csak a kormány,
míg szotyolát zabál Or bán!
Tiborcok vegzálják Bánkot,
miközben az EU ránk ront.
Gyepűnk szenvedett eleget.
Induljon a Békemenet!
Egy táborban egy a zászló!
Le van szarva Abda, Szárszó!
Marék rőzsét ér a voksunk.
Megint minékünk kell szopnunk!
(Kodály Zoltán és Weöres Sándor
a Törökvész úton 1964-ben)
mit mondhatok
nem voltak jelek se szárnyak
sugallatot se kaptam
hogy akkor arra járjak
kart karba öltve
a zöldségeshez mentek éppen
rövidnadrág volt rajtuk saru
fűzkosár egyikük kezében
ennyi csak
földszag saruk kosár
s két üstökös mögött
kullog a vaksi nyár
kiégett
az egyik villanykörte a konyhában a mennyezeten
nem azért hozom szóba
mintha nem lenne mellette négy másik
de európában jó ideje hiszünk a több világosságban
wolfgang is olyan szépen kérte
amit az úr elválasztott a sötétségtől
miért az én konyhámban legyen kevesebb
negyven wattal a fényből
rég semmibe lett a szénszál a wolfram
félek elővenni a létrát
én sem az vagyok aki voltam
szédelgek meg-megremeg a térdem
de izgat a 30 % spórolás a + 2 watt
tanulok hinni E27-ben
68 vagyok
70 még nem
előveszem a létrát
a kisebbet
nekiindulok a három foknak
próbálgatom meg ne billenjek
helyén a lemosott búra
kapcsolom
minden klappol
nem szabad gondolni csak a jóra
számolgatni hol leszek
mire letelik a 2000 óra
állok
ámuldozok a konyhafényben
mint a harcosok a győzők
én aki kicseréltem
húz az ablak
a hideg mélyen a csontokig hatol
teát készítek magamnak
de asztalomnál már fájl a toll
gépzenét zúg a ventilátor
meg lehet szokni nem nagy ügy
az ember úgyis kifordul magából
a szürküléshez ez is jó ürügy
az indiánok hová lettek
gyerekkorom szép álmai
leáldozott a Winchestereknek
s Bőrharisnya is már ami
nem versenyezhet Batman-ekkel
Sólyomszem Jumurdzsák Csingacsguk
egy pár kütyü néhány elem kell
megszokunk minden rossz kamut
tévét kapcsolunk dől a vér
vagy demokraták anyáznak éppen
miattam csak a voksomér'
de mért igen vagy épp miért nem
makrogazdák csicskák ugatnak
söpör a szél mocskot takarít
itt ülök húz az ócska ablak
a hideg elér a csontokig
1.
Szélisten Esőisten
Hozzatok enyhülést
Sebére szívemnek
Madáristen
Tépd torkomból a jajgatást
Szaladj elő ősi hegyekből
Leopárdisten
Nincs velem az én szeretőm
Napra tárja combjai ívét
Mézcsorgású kútjára
Más hajol enyhért
Tengerszín szeméből
A gyönyör másra sugárzik
2.
Elment a Tengerszínszemű
Mikor a medve északra indult
Összeszedte fonott kosarába
Ami hozzá tartozott
Ment a medve után
Nincsen azóta nyugovásom
Állok határunk hegyének ormán
Hiába nézek utána
Látásomat homályosítja a
Szelek Ura
De várok
Szökőár után is hazatér a tenger
3.
Ha más karjában nyugtat is az éjjel
Tudom ott vagyok a
Te ölelésedben
Mert álmaidban ezerszer szorítottalak
És álmaimban tízszer-ezerszer
Hozzám tapadtál
Nélkülem nem szökhetsz át a titkok kapuján
Ott vagyok vágyaid rejtőző helyén
Ameddig nem küldik érted
Követeiket az istenek
Térj vissza végleg
Tengerszínszemű
4.
Ragyogóm
Napraforgótányér-mosolyú
Aranyarcoddal halványítod a Napot
Tengerszín szemed irányítja
Hazatérésükben a csillagokat
Simogatásod hozza a tavaszi szellőt
Lázas homlokom mögé
Te igézed az álmot
5.
Reggel ha látod az égen a kondort
Tudhatod vigyáztam álmodat éjjel
Ne riasszon a pumaszemű szörny
Gyékényed fölé ne szálljon Denevérasszony
Tengerszín szemed ne nyíljon az éjbe
Mikor sápad az utolsó hajnali csillag
Előhajtani aklából a Ragyogót
Fölsiklik az égre a kondor
Visszahullajtod takaródra az árnyat
Állok messze a hegyeknél
Nézek utánad
Szárítják könnyes arcomat
Keselyűszárnyak
6.
Én Degan Alihastro
Nem lehettem igazi harcos
Nem indulhattam harcba csatába érted
Varázslók üldöztek a sivatagba
Magához senki nem fogadott
Szegényes vackomon
Hozzám törleszkedett az ének
Hozott vigaszt nekem
Láthassalak
Mesélhesselek téged
Tengerszínszemű aki vagy
Ki ismételhetetlenné lett
Hajnaltól hajnalig fénylő
Kígyóasszony-bőrbe bújt
Ékkő
7.
Nézlek messziről
Korsódat válladra vetted
Töltve csobogó patakvízzel
Láttam inni adsz a szomjazóknak
És kacagtál
Úgy kacagtál a fénybe
Hogy köréd gyűltek a madarak mind
Mentél szivárványruhában
Hozzád szaladtak az őzek
Nézlek messziről
Suhansz miként a szellő
Tengerszínszemű
Nem tudtam elszakadni tőled
8.
Tavaszkezdetektől
Míg betakar a kristályfehérség
Billegnek messzi hegyek csúcsán
Áldozati lánykák
Hallani moraját görgetegeknek
Ahogy a leopárdléptű Hatalmas
Hólavinákat rúg le a völgybe
Olyankor összehúzod magad
Fekszel riadtan szarvas-irha takaród alatt
Hűl a szerelmi katlan
Magadhoz melengetsz egy éneket
Tengerszínszemű
Amit én Alihastro
Valamikor teneked adtam
9.
Patak zuhan a hegyről
Hallom a hangod
Szikláktól gyönyörült ének
Meddig hagynak az istenek itt
Cicomázni az évszakokat
Mikor küldenek karvalyokat érted
Légy templomuk oltárdísze
Kifosztva utánad meddig tátogat a nyár
Jaj vigyázz szemed nélkül ne hagyd
Tengerszín-szerelemtelen
Halott hideg a smaragd
10.
Ó Hatalmas Tollas Isten
Hagytad
Méltatlan gyermekedet maradni a fényben
Engedtél szelek fészkeihez
Gyümölcsös kertedben hagytál
Kosarát tartsam a
Tengerszínszeműnek
Ó Hatalmas Tollas Isten
Engedd még maradjak
Dicsőítsem énekemmel
Mielőtt letakarja fényeimet a szárnyad
11.
Összekészítve minden énekem
Szikrázó hajnalom
Tengerszínszemű
Gyékényed mellé teszem
Nem lehettem a társad
Vidd minden énekemet
Ne dobd prérikutyáknak
Vidd ringó lépteiddel a ritmust
Gyümölcseid magjai benned
Vagyunk egymás ajándékai
Együtt éljük haljuk a csendet
12.
Friss legelők felé indulnak a bölények
Lassan magukhoz hívnak az istenek
Tengerszínszemű
Itt kell hagyjalak téged
Lesznek szép napjaid szerelemre
De hiába intenélek
Készül valahol ellened is a tél
S az istenektől
Téged se véd az ének
Ameddig vagyok
Addig szeressél
13.
Aranykorongokat ragyogtat melled
Lecsukló fejemet
Pihenni engedd
Simítsd homlokomat
Simogasd meg az arcom
Tengerszínszemed búcsúztasson
Míg átkísér őseinkhez
A gyászba öltöző alkony
14.
Az istenek felsorakoztak
Elmondtam minden éneket
Hagyjanak menni
Eleresztem a kezed
Lesz akit szeress
Higgy jön
Mint én majd ő is úgy keres
Csókodtól sok éj lesz fűszeres
Míg reád borul a végtelen
A mindenség-kormú tál
És hozzám simulsz és jössz velem
Tengerszínszemű
Te örök portugál
Záróvers
Szélisten Esőisten
Elment a Tengerszínszemű
Ha más karjában nyugtat is az éjjel
Ragyogóm
Reggel ha látod az égen a kondort
Én Degan Alihastro
Nézlek messziről
Tavaszkezdetektől
Patak zuhan a hegyről
Ó Hatalmas Tollas Isten
Összekészítve minden énekem
Friss legelők felé indulnak a bölények
Aranykorongokat ragyogtat melled
Az istenek felsorakoztak
