HTML

Birtalan Ferenc versei

Friss topikok

  • béefá: @Kanyó Zsuzsa: Örülök, hogy egyetért írásommal! (2015.03.14. 15:50) LEGENDA
  • gmmria: "Csak fény van, tiszta, kék." *-* (2015.01.19. 12:16) Nyarat kapsz
  • béefá: @gébics: ebből is látszik, milyen öreg vagyok :) (2014.09.28. 08:53) Ősz
  • Éva Kádárné: Igen, így volt...csak már álmunk nincs, egy se... fantasztikus vers. (2014.07.04. 13:02) Mikor is volt
  • béefá: @Éva Kádárné: :) (2014.06.23. 11:22) Ma régi

Linkblog

2013.03.26. 11:08 béefá

Jézus!

Júdás eladott

egyszer

csókkal jelölt meg Égi Király

sok volt-e vagy kevés az ezüst

annyi amennyi jár

 

Péter háromszor megtagadott

sumákolt az istenadta

s lám Egyházát Jézus

Kősziklára rakta

 

ki volt bűnösebb

egyik vagy a másik

hogy valódi-e a seb

ki belenyúlt

mehetünk Tamásig

 

Júdásnak szólni kellett volna:

a kárhozat elől szökj el

magát kötélre vetve

Apád elé állt

míg mentél a keresztre

 

s mit tennék én

haladva Emmauszba

igazolnám a lelkem

hogy Ő volt Ő bizony

utólag fölismertem

 

én nem tudom

mennyi van Belőle bennem

ha Ő az Egy

a kérdést föl se kéne tennem

ha én az Ő és ő az Én

súlytalan a rátestált remény

 

én nem mondom

Uram Uram

naponta százszor

de mi van a szívemben

tudja Ő

mindig időben rám szól

nem dorongol átkoz

nem lenne illő

A Nagy Királyhoz

súg mint a szellő

mint a Lélek

úgy érzem akkor

semmitől se félek

 

beszélnek nyálzó pofával

szeretetről

a Te nagyságod

őket is Te emeled föl

bár lehetnének Ferencek

Terézek

tudod az a pici albán

s a tű fokáról még nem is beszélek

hogy ott születtél nőttél föl a szalmán

s mit számítottak döntöttek el

a pénzek

 

az éjjel láttalak

melletted Buddha

Mekkába mentetek mondván

ha nem jön Mohamed

Békével Szeretettel

menjen a hegy

 

szavak cséplése

Rólad Uram Rólad

ki benne vagy az egyben

s velünk halandó vagy

szavak a halálról

arról ahogy élek

itt minden ajándék

minden Végítélet

 

hiszlek-e tagadlak

tudhatja-e bárki

adott az Út az Élet

csak végig kell járni

lett-légyen bármi

s eddig akármi vád ért

Atyád Te s a Lélek

adattattak

az Igazságért

 

 

Szólj hozzá!


2013.03.25. 11:50 béefá

Bartók

 volt hatvanegy napunk a közös ég alatt

beleborzongok

Veled együtt én

a maradék a satnya

mit tudtam én mi van New Yorkban

mit tudtam én hol ki a magyar

 

homlokomon az átszúrt érbe

lüktetett

anyám vére

nem tudta ő sem én se

az óceánon túl elfogy

egy kis haza nagy zenésze

 

van-e kezdet

van-e valami készen

hatvanegy év után sincs válaszom

kínzatunk gyönyörben szenvedésben

s ha szívűnkig ér egy zongora

hegedű hangja

 

megértjük-e miért jöttünk

e nagy kalandra

ide hol gyermekgyönge az egység

kellenek hát kik küldetnek szeressék

verssel ecsettel sámánvarázzsal

húrosokkal ütőkkel cselesztával

1 komment


2013.03.22. 18:08 béefá

Volt-mandulafám

zöldözön árad a tyúkhúr

orgona rügyeit bontja

vonszolódom a spárból

csicsás sárga betonba

 

látod itt a tavasz

volt-mandulafa drága

havazz szívemre havazz

öltözz menyasszonyruhába

Szólj hozzá!


2013.03.21. 16:06 béefá

Magyar tavasz

ez országunk

tetszik ha nem

ez van neked

ez van nekem

összehajlunk

ketten-hárman

osztozkodunk

egy hazában

egy a tábor

egy a zászló

mivé lettél

vitéz lászló

meddig urak

urak meddig

új bohóc kell

kemény henrik

rovásírás árvalányhaj

bronz a turul

rég nem szárnyal

bikát tör be európa

mi meg fulladunk a hóba

magyar nyakon magyar kezek

kimiskárolt emlékezet

tüzes a trón lesz-e dózsa

magyar flekken magyar módra

kinek jutott koncát félti

új az úr de a dölyf régi

fogak alatt semmi porcog

nyöszörögnek a tiborcok

dögöljenek minden ráér

hazát adunk pálinkáér’

hétszilvafás-e a kerted

minek is az istevertnek

a becsület kutyabőrös

csata-ország varjú köröz

anyák sírnak rínak árvák

ezért jöttünk ide árpád

hét vezéred hetvenhétszer

rabolta a hazát széjjel

idejönni ezért kár volt

gazemberek nyűvik zászlód

pedig élhetnénk de szépen

túl a véres ezeréven

 

 

Szólj hozzá!


2013.03.12. 15:37 béefá

Megyek semerrébe

jól esik az esti bor

asztalomon figyeli kortyaim vasstibor

gondoltam indulok megyek kakra

jól meglepődne

beköszönnék: herr nád! bírnád

vasarely zebracsiklója útba igazít de az op árt

kilazít mint bicikliiteken a kerék anyátokat

hálás népesség gagyog

moloncs és bisoly nemek űlés

na az volt rég es rég

meg az elmúlttöbbminthatvanév béke tűr rés

a tengerváltás mert ha józni muszáj

dicsértessék az Úr Isten (korr.: azúr isten)

ha már kék lett legyen tiszta képlet

méregetem a lat orrban

mennyi semenni hol van

bár itt már megszoktam gondoltam elidőzök

rakosgatok színes négyzeteket

mint holmi viktorgyőzők

de hát mik is a versszók

amik képesek összeállni egyé

akár a sövénnyűvő reciprock

mi után visszanőnek az ágak

megyünk semerréből sehovába

kivilágosodik a verskép

mert hisszük még jőni fog a jobb korty

belenézek a pohárba

húzok egyet a savignonból

Szólj hozzá!


2013.03.05. 09:16 béefá

1953 március 5

 

 

 

1953 március 5

 

 

 

meghalt sztálin józsef

nagyon szomorúak voltunk

én ugyan nem sokat tudtam róla

csak hogy a gyerekek barátja volt a barátjával együtt

egy fényképen

vidáman kislány áll közöttük

és alá is írták

a gyerekek barátai

 

mondtam is amikor kiszögeltük a fekete keretes képeket

ez nagyon nagy baj

és csak szomorú zenéket hallottunk a rádióból

 

aztán kitömték

és odarakták a barátja mellé a múzeumba

hogy meg lehessen nézni őket

 

később kiderült

moszkva nem is magyarországon van

de a legnagyobb csalódás akkor ért

mikor megtudtam még magyar se volt

pedig jól hangzott a neve

és illett hozzá a nagy bajusz

 

ilyen csalódások még jöttek azután

verne gyuláról is terjengtek a hírek

hogy ő is idegen

csak szerette a magyarokat

azért írta a dunai hajóst meg a sándor mátyást

 

garbó margiton már nem csodálkoztam

kezdtem sejteni

valami huncutság lehet hogy

többen legyenek akikre büszkék vagyunk

 

a filmhíradóban mutatták

a földeken haladnak a munkák

szorgalmasak az építők

s a gyárakban micsoda százalékokat érnek el

a pióker a muszka

győr városában a horváth

persze kiderült

volt valami kurfli a dologban

mert a munkások java alig közelítette meg a száz százalékot

s ők ezer fölött teljesítettek

igaz több gépen

s csoportokat szerveztek köréjük

a túlterheléstől leégő villanymotorokat cserélni

de az a moziban nem látszott

csak a sztahanovisták

 

aztán jöttek a hírek

hogy nem minden egészen úgy van

még rákosinál is találtak valami hibát

pedig jó ember volt

a sztálin barátja

igaz őt kiszedték lenin mellől és beépítették a falba

 

 

Szólj hozzá!


2013.03.02. 18:57 béefá

Tavasszal szomorú

 

 

 

Tavasszal szomorú

 

 

         szerelmes dalokkal jönni elő

kimeríti a hülyeség fogalmát

ne vedd zokon

a kevéske napsütés kezdi érlelni a d vitamint

amire nagy szüksége van a szervezetemnek

ezért ülök a keleti nyitású ablak elé

persze rég elsütöttem a lakás minden irányát

kecskeméttől nagytétényig

de nem árt időnként előhozni

végül is az ismétlés és a tudás közötti

gyermeki kapcsolatot nem mindenki köpi vágja

tekintet nélkül a fentiekre mégsem mesélem újra

mennyire hiányzol ebből a délelőttből

mikor telve hóvirággal az erdőaljak

napfényt szédítenek a krókuszok

és emlékszem régről

a rákóczi útra néző iskola udvarán a kerítés mellett

már emelkednek lándzsáikon

a  húsvétígérő nárciszok

s a betongyűrűk borostyánfüggönyén át

nefelejcsek kéklenek

ilyenkor nem dünnyöghetek hiánydalt

hagyom a szokásos kórleírást is

ott a sok versemben az anamnézis

kicsit megbolondulok

ahogy nézem a rügyek tüntetését

ahogy testet ölt az orgonák szobra

így a jobb ma

bódító földszag dől az ablakon

nem is tudhatok mást akarni

csak maradni

maradni amíg lehet

hériccsel kankalinnal nárcisszal

veled

 

Szólj hozzá!


2013.02.19. 08:49 béefá

Tegnap fényképeket

rakott ki a facebookra egy rokon

 

esküvői

omlóvakolatú templomnál csoportkép

rosszul írta a dátumot

számomra egyértelmű

hat évtized

anyun fekete kendő

karján gyerek

szomorú

áll a vőlegény mögött

mosolyognak a többiek

apu a sor szélén

negyvenhárom éves

sötét apró bajusz

sovány

jobb kezében táska

az állandó cigaretta a balban

 

ugyanaz a pár

talán két évvel később egy szobornál

a füvön szoknyás lánygyerek

nincs értelme hogy megvilágítsam

a történetet

 

a tévében egy tehervagont mutattak

mobil múzeum a transzport-időkből

balra arctalan csendőrruhás alak

lépcsők a vagonajtó előtt 

 

aranyszobrokat láttam éjjel

arca senkinek se volt

egyikük kezében

cigaretta ég el

néztem a vánszorgó hosszú sort

 

azt mondta klári sietni kell

az autóban zuhanyozzak

és mossak hajat

de miért ő

és miért jenő jött a fekete kocsin

 

mikor mondtam a mosdást

zuhanyt nem mertem említeni

megállt mert menet közben

nem lehet engedni meleg vizet

én a hátsó ülésen

néztem nincs lefolyó

és ez az egész képtelenség

 

akkor nyílt meg az autó bal-közepe

előtte egyre többen

vállmagasságtól lehetett látni őket

eltűntek az autó ülései

vagon belsejében kuporogtam

és nyomultak egyre

nyomultak a szürke emberek

 

vasárnap temették

az ő rokonai nem jöttek vissza sosem

nem tudtam menni a temetésre

a neki szánt kavicsom képzeletben odavittem

 

mára megint havazást mondanak

nehezen érkezik a tavasz

apu szombaton lenne száznégy éves

keresem az aranyszobrokat

hiába sietnék

ez még február a télvég

a képek szürkesége ugyanaz

nézek az égre

 

havazz rám

havazz 

Szólj hozzá!


2013.02.15. 15:24 béefá

Épp csak megérint

épp csak megérint és már sehol sincs 

forgolódsz

valahogy kiszakítod magad

az órára nézel

látod eltelt kettő a délutánból

és az utolsó képsor annyira irreális

hogy távolléted a valóságtól igazolható

bár senkit nem érdekel

mert akiknek mesélhetnéd

eltűntek a tárgyi világból

fölüthetsz álmoskönyveket

okoskodó félelmetes-megoldást kínálókat

de ezekhez már öreg vagy

minek magyarázni félébredésben

hogy azt a helyet már megálmodtad

azért olyan ismerős

és kiskunlacházán nincs vulkanikus eredetű

bazaltmedencés hőforrás

mégis természetes

akár a nudista strand fövenye

a lányok ahogy a bugyijukat fel

vagy épp levették

annyira az foglalta le gondolataidat

bátyád hová tűnhetett

mert együtt voltak a csomagjaitok

de magadhoz vetted a nagy kétfüles táskát

és elindultál a bazaltoshoz

emlékeztél

arra kell lennie az alpesi-tetős háznak

tudod

a telek vége egyenesen a tóra nyílt

valaki kérdezte mit keresel

magyarázott a piros sorompóról

ami a part menti könyvtár mögött van takarásban

előtte a parkolóban szokott állni a miniszter kocsija

de emlékeztél is rá

csak a piros sorompót nem tudtad hová helyezni

akkor láttad meg két ház között

az alpesi tetőt

a rokon épp elfordult a tótól

hiába kiabáltál utána

ekkor lehetett hogy az órára néztél

és eszedbe jutott összehasonlítani

a régi helyet a mostanival

illetve akkor erősödött meg benned

ez egy visszatérő álom

a kövek között kerested a táskát

miután átmásztál két kerítésen

és csodálkoztál

hogy ebben a korban milyen könnyedén

de a digitális óra piros számai visszatérítettek

derekadba nyilallt a fájás

persze nem a kerítésmászás volt az oka

elfeküdted

meg ahogy élesedik a jelen

tudod a frontok s a többi nyavalya sorban

jó esett volna visszamászni a vízbe

érezted a vállad is sajog

mögötted gyűrt kockás takaró

vár a fürdőszoba

húzod a függönyt a reluxát

fél három

szerda

tizenharmadika

 

 

 

Szólj hozzá!


2013.02.12. 16:24 béefá

Anyu

Anyu,

 

 

mi lesz ha a hó elolvad?

- Jön március,

minden szürkét levesz rólad.

Kizöldülnek a fák,

szelek simogatnak.

Elenged a világ,

tavaszra szabad vagy.

Szólj hozzá!


2013.02.10. 09:02 béefá

Kézdy György

Kézdy György

 

 

miért indultál neki

ki hívott vissza az égbe

tódulnak síró szavak

mit-sem érők

Nagy Úr vendége lettél

egyre élőbb

mondd mit tegyek

jön április

válogatnám a verseket

jaj Gyuri

hallom a hangod

ahogy távolodva

az utolsó sorokat ellobogja

de telefonod hiába cseng

nincs kéz mi nyúljon érte

rossz álom

igaz

a Nemzet Megnemválasztott Színésze Vagy

küldhetik utánad posztumusz

a bocsánatkérő díjakat

Szólj hozzá!


2013.02.06. 12:33 béefá

A könyv = kenyér

Szekrényem alsó ajtai mögött, elbarikádozva lapulnak (50-60-an, vagy többen) régi könyveim. Szépirodalmi Könyvkiadó, Olcsó Könyvtár. 3-Ft., a vastagabbakat 4-ért vettem.

A Kerepesi út és a Hungária körút sarkánál, ahol ma a metrólejárat van, volt egy könyvesbódé. Egy pillanatra még az eladó-hölgy arca is felrémlett, de ez inkább az érzékek csalódása. Hetente legalább egyszer elmentem, végigbámultam a könyveket, elmondta mi új érkezett, s én kuporgatott forintjaimból vittem haza az új, újabb kincseket.

Talán ha kicsit javul az idő, a derekam, előveszem mindet. Olyanok mint a szerelmeim. Elmentek, de ma is velem van mind. Csak látni őket egy pillanatra, csak még egy simogatás.

Valaki megjegyezte egy régi könyvvásárral kapcsolatban, hogy:  - Jó, de mennyi mindent nem adtak ki. Biztosan igaza van. Szerintem 1957-58-ban indult a sorozat, 12-13 éves koromban, amikor levettük a sapkát a patikában, és úgy mentünk be egy könyvtárba ahogy templomba szoktak. Eszembe se jutott, miket nem adnak ki. Annyi volt az ismeretlen, az új, szinte belevesztem.

1959-től, lakatosinasként arra jártam a gyárba, s hazafelé jövet gyakran megálltam egy percre a pult előtt. Nem csak azért volt szép, mert az volt a kamaszkorom, hanem azért, mert olyan világra nyitottak ablakot a kis 3 forintos könyvek, amilyenről fogalmam se volt.

Ha belegondolok, azok nélkül a könyvek nélkül, sose jutottam volna el addig, hogy csak sejtésem is legyen később, mi hiányzott a könyvek közül.

Kerülve minden aktuálpolitikai kitérőt, nagy misszió volt, s talán nem eredménytelen.

És jelképesen bár, de megidézve Kertész Péter későbbi versét: Három forint (volt) a kenyér kilója.

Szólj hozzá!


2013.02.04. 12:04 béefá

Hódfehérke álom

 

Hullik a hódara

Szundít a hód ara

Jégkapu zárja a várat

 

Horkol a kedvesem

Nem keres este sem

Meddig kell gyűlni a vágynak

 

Majd jön a hóeke

Hódfiúk nézik a váram

Lombokon fény libeg

Mindenki sík ideg

 

Ki az ki jó lehet nálam

Vártam én már sokat

Nézem az ácsokat

Döntik és hozzák a szálfát

 

Kell egy kis hódolat

Rakják a hód ólat

Érte a kegyemet várják

 

Persze csak álom ez

Hó szitál permetez

Alszanak állva a nyárfák

Szólj hozzá!


2013.02.03. 23:21 béefá

Állok ghizában

Állok  ghizában a nagy piramis mellett

 

 

 

az árnyékos oldalon

és olyan fura

hogy a hatalmas kövek közötti résekre figyelni kell

bele ne essen az ember

milyen célt szolgálhattak valamikor

ezek a furcsa fedetlen pincefolyosók

közben nézem hova lépek mert

turistákat kedvelő arabok grasszálnak tevéikkel

és sűrűn léphetni bele a potyadékba

ami alig von le a nyomasztó szembesülésből

mik történhettek itt több ezer éve

 

ez a kép jön újra főleg reggelente

mikor álomból tisztulóban

igyekszem magam rendbe rakni

a zuhany alatt és a konyhában is visszatérek

a piramisokhoz

mindig az árnyékos oldal

a napot nem bírja a hipertóniám

miközben feszengek egy színpadon

a volt polgármester igyekszik bagatellizálni

a helyzetet

mert nem érkezett meg a költőbarát akivel megegyeztünk

hogy ő hozza magával az est anyagát

én csak arra hagyatkozom hogy felolvassam

az elém tett verseket a kérdéseire válaszoljak

még húztuk volna az időt de már körülöttünk is sokan ültek

mintha porondon lennénk

ideges voltam és csodálkoztam is

hogy ennyien kíváncsiak a költészetre

leültem két sor között és gondolkodtam

van-e vers amit el tudnék mondani

régen fejben volt az összes

de ma már egy estre valót is képtelen vagyok felidézni

 

itt tarthattam mikor megint bejött a fáraók világa

mindig ugyanaz az északi oldal

a piramis alsó sorának közepénél

hallani a ló- és tevepaták koppanását

hamarosan lemegyünk busszal a szfinxhez

aki csak hallgatni fog mert tudja de nem érdekli

hogy szétszakadó életem mennyire nevetséges

a vörösessárga napsütésben

mit akarhatok szemben a titokkal

hisz azt se tudom mi lesz velem

mikor kiszállok ferihegyen a gépből

 

közben teljesen megtelt a terem

eszembe jutott

telefonálni kellene a barátomnak

de a polgármester szerint

bárhol van is már úgysem ér oda

igyekeztem nem nézni senkire

majd csak véget ér ez az este

közben befejeztem a reggelizést

kis szelet kenyér pár kanál kefir

megnyitottam a leveleket

és egy videó montázst

mi jut eszébe március tizenötödikéről

igen úgy rémlik petőfi mohácsnál halt meg

és isten áldd meg a talpra magyart

járókelők beszélnek

kossuthról is aránylag biztosan tudják hogy lajos

valahogy idáig jutottam a forradalomban

a költőt is helyre téve a raboklegyünkkel

miközben állok ghizában a piramis alján

totyorogva  mint a tojógalamb

de hiába vigyázok

csak belelépek az ürülékbe az északi oldalon

otthontalan kis szaros magyar

meglebbentem a szárnyam

aztán mindenek felett

 

Szólj hozzá!


2013.01.30. 22:26 béefá

Amfora

Amfora


régről kiásott agyagedényeket próbálhat így összerakni
egy megszállott lelkében nem evilági restaurátor
ki maga előtt látja az amforával lépdelő leányt
érzi a gesztenyefák között susogó szellő simogatását
ahogy jön a kútról s a hegy fölött még ott a nap

ilyen lehettem délután belefeledkezve álmom fölfejtésibe
darabok szerteszét nem tudni mi mihez illik

a két érkező lovat sokaság veszi körbe
divatbemutatóra készülődik a tömeg
izgulok nehogy valaki meglökjön elessek
pedig messzire vagyok tőlük
látom a kép bal felső vége felől
jönnek a piros-sárga úthengerek
egyszerre mozog mind a hat
ahogy az endékás varieték táncos-lányai
bal hátsó kereküknél egyszerre fordulva leparkolnak a szőnyegen
közel a pulthoz ahol az előbb
nem tudok jobb szót kitalálni
egy meglehetősen fád áruházi lány
de így sem adja vissza a kiváltott ellenérzést
mert a lány szó önmagában kedves szeretnivaló és ő nem olyan volt
amikor mondtam neki
már rég elvitték a patronos dobozt
és nem értem miért kell várnom egy órája hogy kifizessék
ez azért fontos mert évek óta szódásszifonom sincs
a dobozt is úgy fogtam szét ne essen mikor odaadtam
ő a széles pult másik felén állt és lehordott
ne beszéljek az arcába mert büdös a leheletem
elképedtem hisz annyira messze voltunk egymástól
próbáltam hanyagul a szám elé húzni a kezem tényleg úgy van-e
nem éreztem semmit de annyira ideges lettem
hogy ilyet akkor se lehetne mondani ha igaz lenne
és hívja az üzletvezetőt vagy akárkit
és a patront is újra emlegettem
és van-e olyan teájuk ami nem filteres valami ceyloni vagy indiai
azt mondta biztosan és elment
a pult is kitűnt a képből
kicsit jobbra léptem ahol négyen ültek köztük egy költőbarát
aki minden kérdésre nagyon okos válaszokat tud adni
valami olyat mondott ők se csinálnak szódát
én meg felháborodtam hogy
baszd meg ki a faszt érdekel a szóda de elvitték a patront
és az a kis hülye kurva is csak sérteget
a helyes kronológiában ekkor érkeztek a lovak
az áruház első emeleti nagytermébe nem tudom hogyan
a hat úthenger is
és egész jól mutattak a zöld szőnyegpadlón

valami hideget éreztem az arcomon
nyálas volt a párna
biztosan próbálgattam a leheletemet mikor rám szólt a lány

felültem s úgy ittam a mindig bent lévő teából
hogy visszacsapódjon a levegő a bögréből
nem volt büdösebb a megszokottnál
de a vécé után mikor mostam a kezem az arcom
a számat is kiöblítettem

leültem az asztalhoz
itt jön a leírás a restaurátorról
az asztalon cédula
ebéd után írtam rá a költőbarát nevét
mert az ünnepi készülődésben elfelejtettem megköszönni
az elsőbbséggel küldött könyvét
amit már olvastam mert megkaptam e-mailben
pedig örültem és valahogy mégis kiment a fejemből
azért volt a cédula
megírtam a két köszönő sort
bocsánatot kértem
rákenve mindent ünnepre memóriára

aztán nyitottam egy új dokumentumot
és próbálom összerakni az emlékcserepeket
valami elfogadható sorrend szerint

Szólj hozzá!


2012.12.20. 18:07 béefá

A mesék földre szállnak

A mesék földre szállnak


Igyekszik mindent úgy tenni, mint azelőtt. Magában, néha el is mosolyodik: rigolyás öregember… Akár a vak, otthona tárgyai között, úgy mozog az évek-évtizedek formálta megszokások birodalmában. Csak föl ne boruljon semmi, hagyjanak mindent érintetlenül, ismétlődjenek egyformán a reggelek, esték. Óvja-vigyázza, ne történhessen olyan, ami zavart okozhatna ebben a mikrovilágban.
A fenyőfákról megfeledkezett.
Pedig készült, tudta, ez az ünnep más lesz, mint az eddigiek. Félt tőle. Félt magától.
Úgy éri a fenyőfák látványa, mint gondolataiba merült embert a kerítés mögül rázúduló kutyaugatás…
1949. A füstszürke égből, valószínűtlenül nagy pelyhekben hull a hó. Négy éves. Nővérével róják a Telepi utcákat. Arca lángol a várakozástól. A mesék földre szállásának ideje van. Szenteste. Hallja a szárnyak suhogását. Ócska, bádogtányéros utcalámpák varázsköröket szikráztatnak. Szakad a hó.
Feje kitisztul.
Körülötte komor arcok sokasága. Néz, értetlenül. Hol a szeretet ragyogása? Hol a gyönyörű várakozás?
Mert ő…, de a többiek mind?
Kiáltana: Emberek! Itt a Karácsony!
A füstszürke égből, valószínűtlenül nagy pelyhekben hull a hó. Negyvenhat éves. Egyedül van.
Nézi a fáradt, meggyötört arcú embereket…
Hát, hogy várjuk itt a Messiást. Hol nyílnak ajtók a szeretetnek?
Választ egy kis fenyőt. Viszi. Átforrósodik az arca, hallja a szárnyak suhogását…

Szólj hozzá!


2012.12.02. 07:55 béefá

ADVENT

advent első vasárnapja van

fölhoztam a fáradt akkumulátort

s bár a szeretet apró tételekből áll

kézben cipekedni

már nem megy igazán

 

ilyen tájt jóemberesre veszem a formám

a liftszerelőre is megértőn gondolok

bár máskor korholnám

pozitívan kezelem a dolgot:

van autóm járni tudok

megértem karácsony első hetét

este gyertyát gyújtok vigyázva

lángra ne kapjon a szalmaangyal

vagy a csillagok

Lehet hogy mennybőlözni is fogok

magamban

s mert csökken a fölvett amper

az akkut továbbtölteni nem kell

 

advent első vasárnapja van

Ferenc-nap

isten éltessen mondom magamnak

a szürke december harmadika

békét áraszt nyugalmat

 

minden rend szerint halad

délben nézem a leveseket

megint a soktésztás-marhahús marad

kanalazgathatom

tátom a szám

advent első vasárnapján

 

jó lenne hó

szerdán Miklós jön

– Télapó –

dugig a szupermarketek

aranycsengős sátrakban

tombol a szeretet

 

a gardróbból előkotrom a koszorút

tompítani a gerinctáji fájást

föloldok két bogyót

helyére akasztom a jézuskavárót

pörög a hónap

hamarosan hal után indulok

bejglit veszek rágcsálnivalókat

s mire észbe kapok

az éj csendes körben angyalok

üvegdísz szaloncukor lamé

s osztva hatvanegyed-részre

leszek a betlehemi csillagé

Szólj hozzá!


2012.11.25. 00:10 béefá

1964. november 25.

LOGODI UTCA

 

 

hol volt hol nem volt volt a Logodi utca

alatta a Vérmező

fölötte a lovasút-sziklaisándor-lovasút

ahol körbefut a hatalmas várfal

ezerkilencszáz-hatvannégy

november huszonötödike este

obeliszk-magas zöld cserépkályhában parázs

a szobában épp csak lengő árnyak

ahogy az izzó fából egy-egy kicsi láng felcsap

 

az a hol volt hol nem volt Logodi utca

még eget hasít a kedv szárnyal

ahonnan Zuglóba visz a busz

egybeolvadok a hajnalsötét gyárral

Csibész pulink mintha tudta volna

óvatosan támaszkodott hasadnak

érezze hűségét-szeretetét

a benned búvó magzat

s akit mégse láthatott

mert a garzonban dönteni kellett

ő vagy a gyermek

 

az a hol nem volt Logodi utca

zabolátlan csapódó szerelemmel

Bogár Kati Bogár

vergődöm tehetetlenül

mert állandó ítélet állandó kegyelem kell

tanulni elfogadni a felnőttséget

hogy minden pusztulás onnan indul

ha nem szeretsz már ha nem szeretlek téged

 

az a hol volt Logodi utca

ahová borral jöttek a verstárs-barátok

ahonnan világváltásra csalogattak a kocsmák

égig szökött a kurtítatlan álom

ahol bámultunk a lebukó napra

mint Tóth Árpád a rondellákon

 

az a volt Logodi utca

ahol végleg eldőlt mehetek bárhová tőled

soha nem fogok elérni másig

az a talán igaz se volt fiatalság

volt Logodi utca

az a hetvenkét lépcső a lakásig

Szólj hozzá!


2012.11.20. 18:32 béefá

Személyes

Személyes név má sok

 

 

én magyar vagyok

regisztráltatom magam

te magyar vagy

mész regisztráltatni

ő magyar igazolja az igazolvány

 

mi magyarok vagyunk

csak jogaink kasztráltak

ti magyarok vagytok

mind kit regisztrálnak

ők magyarok bárhol

mind-mind regisztráltak

 

magyar aki elmegy

aki menni sem tud

magyar a gazdag

kinek semmi nem jut

magyar a vándor

és az oligarcha

színes a paletta

csak a szürke marha

 

viharos a tenger

dülöngél a gálya

tudja a kapitány

csakhogy szarik rája

 

ajzanám nyilamat

de hát kibe lőjem

magyar van mögöttem

magyar van előttem

 

kaszámat elvette

a felcsúti herceg

ő is magyar persze

de a szú már perceg

 

 

Szólj hozzá!


2012.11.19. 09:42 béefá

Foglalkoztat

 

mint lesznek

teremtők a versek?

Ez az igazi „Fanni-helyzet”.

 

Annát, Júliát, Flórát

mivé formázta

a boldogság-kereső vágy,

 

vagy egy varázsló kitalálta

mint legyenek köztünk

örökre zárva

 

szavak sírjába sok miérttel?

Sose derül ki,

titkukig mi ér fel.

 

Ez lett a sorsuk, bennünk maradni.

Valaha-voltjaink:

Bogár. Tengerszínszemű. Fanni.

 

 

Szólj hozzá!


2012.11.18. 23:46 béefá

Ködben, Balatonnál, csütörtökön

Ködben, Balatonnál, csütörtökön

                                  

                        (45. házassági évfordulónk előtt)

 

Dombnyi hegy. Őrzője várrom. Nincs túl hideg.

Sejlő vadszőlőarany. Hajnalszigliget.

 

Ablak. Fénytelen. Fák bújnak meg a ködben.

Rekedt varjúhang. Alvó szoba mögöttem.

 

Elégikus. Vehetném decemberesre.

Lenne misztikum. Akarnám, hó is esne.

 

Jövő héten Katalin. Most csönd, a reggel.

Remény, szerda volt. Didergek nincseneddel.

 

                                   Szigliget, 2009. november 19.

Szólj hozzá!


2012.11.07. 09:49 béefá

Asszem Jankó

Asszem Jankó


elküldtek újabb hárompróbára
a trónosok
a nyájat vigyázom
össze is zavarnánk mindent
ha királylányt kapna
minden jöttment

nem rossz amit csinálsz
mondják
mert persze többen vannak
de nézd
sok a herceg
mi sansza egy parasztnak

s mint keverednek ide birkák
nem értik
pedig mennyien
hányszor megírták
fontos a szar
de fontosabb az ország

Szólj hozzá!


2012.11.05. 09:04 béefá

Zsolozsma

Zsolozsma


mögöttem negyven év
és olyan magam vagyok ezen a kurva november estén
mint isten lehetett az első napon
érzem a csontvázreszketésű fákat
dérbe öltözött avarban sünök tüskeremegését
Uram nézz ide
kertem minden virága tépett
összkomfortos semmiből nőnek a csodátlan évek
nem adsz életjelet
pedig elkelne most a jó szó
tolvajmód szökő esték sokkjaira a testmeleg
mert elrothadok ebben az esőkönny-szagú gyászban
mocsokba szennybe húz
elkorcsosul a szárnyam

Szólj hozzá!


2012.11.03. 10:08 béefá

1956 Részlet a Versek regényéből

1949–50-ben a Százados úti Művésztelep Stróbl Alajos utcai frontján hatalmas fatetőt építettek. Mindenki csodájára járt, de hamarosan jöttek a hírek is. Valahol volt összefonódás a két világ között. A művészcsemetékkel együtt jártunk a Százados úti iskolába, s vásárolni ők is a kispiacra mentek, pár lépésnyire a Teleptől. Sőt, a jólivó szobrászokkal, festőkkel Apu sokszor együtt múlatta az időt, mert a „Kocsma után első a család” a művészvilágban is alapvető erkölcsi norma. S ha nem voltak is cimborák, a nála pár évvel fiatalabb Mikussal is gyakran kortyolgattak együtt valamelyik borozóban, talán még Italboltban is.
De ismeretség hiányában sem kellett volna sokáig várni a fatető rejtélyének megoldására, mert az alatta épülő gipszszobor nőtt, hatalmasodott. Bizony, hogy hamar ráismertünk. Maga Sztálin József volt, ki figyelő szemét a „kisházakra”, a Juranics-telepre vetette. Hát belőle lett a bronz, kinek fennállását csak a bukása múlta felül. Nem adatott neki túl sok év a Téren, hogy elvonuljunk előtte májuselsejéken, néphadseregünk április 4-én.
56 októberének végén lefejelte a kockaköveket, sok ember nagy örömére, aztán ütötték-verték, húzták, s főként a tribün fölött maradt csizmacsonkjába igen-igen beleszartak, mint annak idején Ferenc Jóska képére a legyek a Svejk-kocsmában. (1957 májusában még diszkréten körbelobogózták, de elvonulva mindenki a „Hatalmas” helyét nézte. Később Lenint, talán óvatosságból majdnem talajszinten hagyták.) Én az EMKE mögött, a Rákóczi út és Akácfa utca sarkán csodáltam meg egy nagyobb, fejes darabját, ott ütötték-verték egy kis szuvenírért, mikor Apuval a városba mentünk. A Népköztársaság téren láttunk halottakat, lábbal akasztottat, virággal borítottat is. Hasonló korúak voltak, miként családjaik gyásza is hasonló lehetett. A Rákóczi úton az élelmesek már árulták a Kossuth-címereket.
* * *
56-ról beszélni – ma már megint – hálátlan dolog. Kik megélték-megélhették, azoknak a saját, közvetlen élményeik a meghatározóak. Tizenegy éves voltam, kamaszkorom kezdetén, de gyerekkorom korai végén. Nem sokat érzékeltünk a politikából, s nem is nagyon érdekelt minket. Éltünk a világunknak megfelelően, ahogy lehetett. Játszottuk játékainkat: rabló-csendőrt, lovas háborút, színcápát. Boldogok voltunk.
Aznap délután már jöttek hírek, amit nekünk is meg kellett hallanunk, mert annyira fölbolydultak az emberek, hogy nem lehetett nem észrevenni. Valami tüntetések, aztán a Rádió…, s persze a távolról is jól hallható lövések zaja…
Anyu estére teljesen kétségbeesett, mert Jóska még nem volt otthon. – Mert ő is olyan forrófejű, biztosan ő is odament, hát nem volt elég két gyereket elveszíteni, miért csinálja ezt velem?! – S aztán Sanyi is megkapta, két évvel a halála után: – Ha nem akkor, most biztosan ő is…!
Az események kronológiáját nem akarom, s nem is tudnám követni. Eufórikus napokat éltünk. Szabadságharcot.
A báró úr viharkabátban, megrakott hátizsákokkal közlekedett. Volt, aki látta: a lerombolt Divatcsarnokból töltötte fel készleteit. Akkor már nem ment a becsületkasszás dolog. Mások tucatjával vitték haza a csavaros korcsolyákat. Biztosan kemény telekre számítottak.
* * *
Egyik délután mentünk Apuval a Hős utcán, és életem legmegrázóbb hangélményét éltem át. Valahonnan a Kerepesi út és Hungária körút sarkáról aknát lőttek a Fiumei úti temető irányába, s a lövedék fölöttünk zúgott, sivított át… Az azért már háború volt.
* * *
A felnőttek az ostrom alatti tapasztalataik birtokában szervezték a védelmet. A pincékben fekvőhelyeket alakítottak ki, a kis pinceablakokhoz téglákat raktak, és földkupacokat töltöttek elé a belövések ellen. Közben állandóan hallottuk – hol messzebbről, hol közelebbről – a fegyverek hangját, s jöttek a jelentések, merre folynak a harcok, hogy bombázzák Erzsébetet, hogy a Kiliánnál megrekedtek az oroszok.
Anyuék a nagy ebédlőasztal vastag lapját a kisszoba ablakába rakták, nehogy egy eltévedt golyó vagy repeszdarab kárt okozzon bennünk. Egy reggel, mikor felkeltünk, mutatták: az éjjel egy tank fordult meg a szűk Hős utcában, földszinti lakásunk előtt, pont a mi ablakunknál. A járdák bazaltszegélyét mindkét oldalon szétgyűrték a lánctalpak. Állítólag megállt, s ott forgatta egy darabig fenyegetően lövegtornyát, míg Laci és én nyugodtan végigaludtuk az éjszakát.
* * *
Felejthetetlen, amikor Nagy Imre miniszterelnök bejelentette az ország függetlenségét, s hogy a kormány a helyén van.
Aztán csak vártuk az ENSZ csapatokat.
* * *
A Kert halottal című verssel Sz. Tibi-nek, Sanyi barátjának próbáltam emléket állítani, akit a K épület udvarán temettek el – szülei a balkonjukról odaláttak –, s akit 57 tavaszán exhumáltak, és vittek végső nyughelyére. A verset sok évvel később bővítettem ki:
Szonettballada
– Meglőtték, a Keletinél… Géppisztollyal! A Tibit, tudja, hát a Tibit…

Kert. Halottal sírhalom.
November éj. Nincs irgalom.

Húzzuk, vonjuk a kézikocsit, rajta a semmi, a senki-se már. Véres a lába, véres az inge, ez a világ már semmije, mindje. Húsz tavasz, húsz tél, csóktalan álmok, így viszem én őt, így leszek áldott…

Én vacogok csak, teste hűl,
húsa húsomon feketül.

– Az oroszok… Egy egész tárral. Azt mondta, magyar. Húsz… igen, most lett volna. Tizenhét lövést kapott… Ahogy leszállt. Moszkvából, igen… Azt mondta, magyar. Karabélyt nyomtak a kezébe: Hát magyar vagy te? Igen… és akkor jöttek a ruszkik a davajgitárral…

Tizenhét szájú borzalom
szomját kell vérrel oltanom.

– Moszkvában tanult… na persze, az anyja, az apja… Ott kapta a puskát a Keletiben, ahogy leszállt… Jöttek az oroszok, kérdezte őket – oroszul, persze –: mi van itt, kezében a karabéllyal, azok meg mongolok voltak, vagy a fene tudja, csak a puskát látták, és fröccsent a falra a vér, a húsz tavasz, a húsz tél…

Lyukas kabátja rám feszül,
tizenhét kútból felmerül.

Húzzuk, vonjuk a kézikocsit, rajta a semmi, a senki-se már. Hogy szabaduljunk, hogy lehet innen? A vér a kezünkre, szívünkre tapad… hova húzzuk, rejtsük a semmit, azt ami nincs, ami belőle maradt…

Ma senkinek sincs irgalom.
Szűköl a kert, a sírhalom.
Didergek temetetlenül

Igen! Az volt a Forradalom, a rohadt Szabadságharc, a vérbeboruló, a tankbaégető, a szíveket-rettentően csodálatos, a hihetetlen.
Tibi! Te ki voltál? Forradalmár? Oroszbérenc? Áruló?
Ott a gyalulatlan láda, a deszkakoporsó! Hiába vitték el, hiába dőltek rád az évtizedek. A Halott Te vagy! A soha-újra húsz tavasz, húsz tél. Mi már csak magyarázzuk az akkort, reménytelenül, s megyünk, ki innen, ki onnan utánad, a golyószaggatta, holdas-csillagos végtelenbe, mindörökké…

Gyantát virágzó pamlagon,
mellemben szívét altatom.
Ránk néz a Hold és menekül.
* * *
Krónikus cigarettahiány. Rengetegen csikkszedésre fanyalodtak, ami állítólag a háború, az ostrom alatt volt divat utoljára. Ha egyszer valamihez nehéz hozzájutni, az kihívást jelent. Tizenegy éves múltam, mikor rászoktam a cigizésre. Loptunk, szereztünk, csikket szedtünk, ha végleg nem volt más, szívtuk a fáról a száraz bakaszivart. Aztán megérkeztek a bulgár cigaretták: Rhodope, Arda. Ahogy mondogattuk:
– Jó az Arda, dugd a szarba.
Csaknem harmincöt évig cigarettáztam keményen, megszakítás nélkül.
* * *
A döglött harckocsikat, ágyúkat, egyebeket éjszakákon keresztül húzgálták ki a Kerepesi úton a városból. Egy darabig még ment a MUK, a JUK (márciusban, júniusban újra kezdjük, s a verskedvelő magyar nép mondogatta erősen: „Forró zsírban sül a lángos, le van szarva Kádár János”), aztán már csak az ellenforradalom maradt. Nekünk: ötvenhat. Az ellenforradalomra nem állt rá a szánk.

Takács volnék, takácsolnék
virradattól estig.
Bognár volnék, bognárolnék
szeredától keddig.
Kádár volnék, messze mennék,
olyan messze innen,
nem találna meg a rózsám,
talán még Lenin sem!
(Keserve/r/sek, 1978–1989)

Szólj hozzá!


2012.10.11. 23:23 béefá

Kiköpött apja

Kiköpött apja

Az az igazság, hogy az egynapos gyerekek nem valami szívderítőek. Még a nagyon szépek sem. Ezt persze csak halkan mondom, nehogy a feleségem (aki Balázs édesanyja) meghallja, mert az édesanyáknak az egynapos gyerekük is nagyon szép. A legszebb. A legokosabb. A leg-leg.
A mi fiunk késő este született, így csak másnap láthatta volna meg a napvilágot, de az egynapos gyerekek még nem látnak, se napvilágot, se az égvilágon semmit.
Én láttam. Reggel. Mert hová vezethet egy büszke, újdonsült apa első útja, ha nem a kórházba, hogy megcsodálja, meg-bá-mul-ja gyönyörű gyermekét?! Így aztán virággal felfegyverkezve – mert az új papák szentül hiszik, hogy az új mamáknak arra van a legnagyobb szükségük – bementem a kórházba. Játékot is akartam vinni Balázsnak – akit akkor még nem ismertem –, de a játékboltok még nem voltak nyitva.
Az öröm, a kölcsönös üdvözlések után feleségem első kérdése így szólt:
– Láttad a fiadat?
Töredelmesen bevallottam, még nem találkoztunk.
– Menj, nézd meg!
Mentem. Egy ablak mögül gyanús hangok szűrődtek ki. Mi az, hogy gyanús?! Mi az, hogy szűrődtek?! A reggelire váró csecsemők éles hangon, türelmetlenül jelezték elégedetlenségüket. Odabenn nagy sürgés-forgás. Fehér főkötős nővérkék tüsténkedtek, hónuk alatt két-két gyerekkel. És fantasztikus gyorsasággal. Kíváncsiságom nőttön-nőtt. Melyikük Balázs? Úgy gondoltam, ezer közül is kiválasztanám a saját gyermekemet. Addig. De rájöttem, tizenöt-húsz közül sem tudnék választani.
Az egyik nővérke észrevett, s látva kétségbeesett arcomat, az ablakhoz jött.
– Keres valakit? – Az nem kifejezés, akartam mondani, de rájöttem, így csak hátráltatom a megismerkedést egyetlen leszármazottammal.
– A fiamat! – nyögtem ki végül, s nem értettem, miért nem hozza Balázst.
– És melyiket parancsolja? – kérdezett mosolyogva.
– Több is van? – döbbentem meg, de rájöttem a titok nyitjára. – Bocsánat. Birtalan Balázst szeretném látni.
– Pillanat – mondta, ellibegett a fehér csomagok közé, egyet felkapott, s az ablakhoz hozta. – Nézze, milyen szép! Tiszta apuka! – s úgy mosolygott, mintha az övé lenne minden érdem.
– Biztosan az enyém? – kérdeztem, kicsit magamhoz térve, s szemem úgy meredt arra az ökölbeszorított-kezű, szájával-orrával furcsa grimaszokat mutogató emberkére, hogy a nővérke elnevette magát.
– Egészen biztos. Ő a legszebb az osztályon!
Istenem, gondoltam magamban, milyen lehet a többi?!
– Ugye hogy hasonlít az apukára?
Addigi életemben sem a szépségemre voltam a legbüszkébb, de abban a pillanatban határozottan úgy éreztem, csúnya vagyok, ha a gyerekemről rám ismertek.
Délután látogatás volt. Egyre-másra érkeztek a rokonok, ismerősök. Álltam velük az ablak előtt (dagadó mellem alig fért az ingbe), s magyaráztam a világ legszebb-legokosabb-leg-leg újszülöttjéről, akit alkalmuk van látni, s íme, bizonyság Isten, ember előtt, hogy kiköpött apja!
Egy gyerek akkor lesz igazi, valóságos, amikor hazaviszik. Lakásunk – sikeresen csecsemőotthonná alakítva – készen állt a fogadására. Balázs megérkezett. Teljes három és fél kilójával, tiszta-apjaságával, hogy beragyogja, betöltse életünket, hangjával a lakást.
Megkezdődött a Nagy Kaland. Örömmel, bánattal az élet.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása